tudattalan egészség

2020.02.25. 11:30

Orvos nélkül adatgyár csak a sok okoskütyü

Somogyban is egyre többen szánják rá magukat, hogy beszerezzenek okos egészségügyi eszközöket, mobiltelefonnal, orvossal kapcsolatot tartani képes pulzus-, vérnyomás-, vércukormérőt, de akár EKG készüléket is, mert ezekkel látják biztosítottnak egészségük megőrzését. Noha a somogyi orvosok is örülnek a technológia ilyetén fejlődésének, azért látják annak árnyoldalait is.

Barkóczy László

Ismerünk már nem egy olyan somogyi történetet, amikor okoseszköz jelezte használójának, valami nincs rendben az egészségével: például az okosóra pitvarfibrillációt jelzett gazdája csuklóján, s mivel ehhez makacsul tartotta magát az eszköz, ahányszor visszakerült gazdája csuklójára, orvosi vizsgálatok után ma már beavatkozásra vár a férfi. Szóval időben orvoshoz fordulva ezen eszközök segítségével a nagyobb baj is elkerülhető. Könnyen gondolhatjuk tehát, egy új, biztonságosabb világ köszönt ránk. Ajtay Zénó klinikavezető, kardiológus azért árnyalja az okoseszközökről kialakult pozitív képet.

– Tényleg jó, hogy egyre inkább elterjednek ezek az eszközök – kezdte Ajtay Zénó. – De megfelelő orvosi támogatás, ellenőrzés nélkül ez félreértéseket is okozhat. Mert a modern eszközök előállítanak egy csomó adatot, de azok értékeléséhez, esetleg a további lépések megtételéhez bizony gyakran szakemberre van szükség.

A kardiológus természetesen elismeri, hogy az ilyen típusú eszközöké a jövő, még ha jelen pillanatban nem is annyira elterjedt használatuk. Mégis a technológia fejlődése már most messze megelőzte az egészségügyi ellátórendszert véleménye szerint. Ez utóbbi nem minden esetben van felkészülve a beteg által okoseszközök segítségével előállított adatok értékelésére.

– Az orvosszakmába még nem épült be megfelelő mértékben az így kapott információkkal való többletmunka – folytatta Ajtay Zénó. – Magam is naponta több e-mailt kapok a betegeim által küldött adatokkal. Mindig ellenőrzöm ezeket, ha nincs gond, nincs tennivaló sem. Ha viszont olyat látok, ami orvosi beavatkozást igényel, berendelem a beteget további vizsgálatra. De a jövő egy olyan egészségügyi ellátórendszeré, ahol ezrek továbbítják majd ezeket az adatokat nap mint nap egy klinikára, vagy rendelőbe, ahol orvosok értékelik az adatokat, és teszik meg a megfelelő lépéseket. Itt még azért nem tartunk.

Ajtay Zénó szerint az okos­eszközök terjedését rendre meglovagolják azok is, akik azonnali gyógyulást kínálnak, valójában haszontalan, esetleg káros eszközeik segítségével. Így a laikus vásárlónak nehéz felelősen dönteni arról, milyen eszközt és hogyan használjon. Ezért is gondolja a kardiológus úgy, hogy elsősorban az orvosok által javasolt eszközöket kellene használni. Már ha az orvos tud, és akar ilyet ajánlani.

Somogyban az orvosi segédeszközöket forgalmazó boltok már évek óta tartanak okos­eszközöket, de a nagy roham egyelőre várat magára. – Nagyon sokan az internetről szerzik be a készülékeket – mondta el kérdésünkre Papp Katalin, egy kaposvári orvosi segédeszköz kereskedés irodavezetője. – A középkorúak, illetve idősebbek is vesznek ilyen termékeket, de elsősorban ünnepek közeledtével. Így arra lehet következtetni, hogy ők nem elsősorban maguknak, hanem ajándékba szánják az ilyen típusú eszközöket.

A tömeges elterjedés várat magára

Az ilyen okoseszközök tömeges elterjedésre még várni kell Antal László kaposfői és nagybajomi háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Tagozatának elnöke szerint is.

– Egyelőre kevesen küldik el az okos eszközeiktől kapott adatokat – mondta Antal László. – De vitathatatlan, hogy az ilyen eszközöké a jövő. Az én körzeteimben is vannak olyanok, elsősorban fiatalok, akik elküldik az általuk szerzett egészségügyi információkat az e-mail-címemre. De sem nálam, sem a többi háziorvos kollégámnál még nem ez a jellemző. Az orvosszakma most például az otthoni vérnyomásmérést részesíti előnyben, hamarosan újabb eszközök otthoni alkalmazása is elfogadottá válhat. Aztán már csak a háziorvos nyitottsága, alkalmazkodóképessége határozza majd meg, mennyire számol ezekkel az adatokkal, hogyan változtatja meg a beteg­ellátási szokásokat az új technológia alkalmazása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában