Járványügy Somogyban

2020.03.31. 20:00

Beköltöztek az ápolók, hogy senki ne maradjon magára

Tizenhét dolgozó bőrönddel felszerelkezve érkezett a vótapusztai kastélyba a múlt héten. Úgy döntöttek, hogy mindannyian beköltöznek a gondozottaik érdekében.

Góz Lilla

– A tetőtérben vannak vendégszobák, ahol a távol élő hozzátartozók aludhattak, ha látogatóba jöttek, ám mivel most nem jöhetnek látogatók, mi dolgozók vettük birtokba a szobákat, én pedig az irodámban alszom – mondta el Óvári Róbert intézményvezető. – Azok a dolgozók költöztek be, akiknek nincs kisgyerekük és nincs otthon idős szülő, akit gondozni kell. Így próbáljuk megakadályozni a vírus bejutását, se ők, se a gondozottak nem hagyják el az épületet. – A karantén természetesen érzékenyen érinti az itt lakó idős embereket, de egyben meg is nyugtatja őket a jelenlétünk. Kicsit szorosabb életközösségben fogjuk átvészelni ezt a nem tudjuk milyen hosszú időszakot – tette hozzá az intézményvezető.

Gitározó intézményvezető az otthonban

Számos óvintézkedést is bevezettek az intézményben a gondozottjaik védelmének érdekében. – Nem jöhet be az épületbe az áruszállító gépjármű sem, a kapunál, az intézmény előtt lerakja a csomagokat és 3–4 óra múlva nyúlunk csak hozzá, fertőtlenítjük, majd behozzuk – sorolta Óvári Róbert. Szerinte több idejük jut most a 66 lakójukra, akiknek próbálnak minél több tartalmas programot kitalálni. – Szívesen gitározok nekik, a hétvégén a napos időben pedig sokat sétáltunk, fújtunk óriási buborékokat is, a bátrabb lakónkat pedig a kétszemélyes gokartban egyik dolgozónk elvitte egy körre – mesélte mosolyogva Óvári Róbert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában