gondoskodás

2020.03.17. 14:00

Idősek otthona lesz a ruhagyárból

Száz személyes idősek otthona épül az egykori ruhagyár helyén Kaposváron. A tulajdonos Magyar Pünkösdi Egyház azt tervezi, hogy negyven lakójuk már év végén beköltözhet a kényelmes és tágas szobákba. Kiemelt figyelmet szentelnek a demens betegeknek. Hétfőn délelőtt mutatták be az érdeklődőknek az épületkomplexumot.

Góz Lilla

– Először területet kerestünk, nem terveztük, hogy ekkora épületegyüttest vásárolunk. Idén február elején került a régi ruhagyár épülete a Magyar Pünkösdi Egyház tulajdonába – mondta el Óvári Róbert, az egyház dunántúli szociális főigazgatója a hétfői bejáráson. – Az otthonnak saját konyhája is lesz, ahol a terveink szerint háromszáz emberre főzünk majd – mondta.

Az egykori ruhagyár épületét azoknak az érdeklődőknek mutatták be, akik idős szüleiknek keresnek helyet. Erkélyekkel ellátott tágas szobákat láthattak, amelyek mindegyikét fürdőszobával láttak el. A redőnyök pedig egy kapcsolóval irányíthatóak. Az akadálymentesített épületet rákapcsolták a távhőrendszerre, s már működik a fűtés is.

Elhangzott: minden beköltöző lakónak lehetősége lesz arra, hogy magával hozza bútorait, használati tárgyait. A folyosó elején nővér- és orvosi szobát alakítanak ki. A főépület közepén pedig egy társalgó lesz, amelyből mindkét parkba kisétálhatnak majd az új kaposvári idősek otthonában leendő lakói.

– A két épületet egy üvegfal köti majd össze, amelyekbe csak érintőkártyával lehet majd átmenni. A demens betegeinket így figyelemmel tudjuk követni – mutatta az átjáró helyét Óvári Róbert.

Elmondta: úgy számolnak, hogy öt év kell rá, amíg a teljes beruházás elkészül, azonban egy részét már az idei év végén átadják. – Olyan nagy szükség van az idősek elhelyezésére, hogy a jelentkezők nyomására átadjuk novemberben vagy decemberben az első ütemet, s így negyven időst már be tudunk költöztetni – tette hozzá Óvári Róbert.

A kaposvári idősek otthona a vótapusztai szeretetotthon telephelyeként működik majd. Várólistájuk egyre hosszabb, a telt házzal működő kadarkúti intézményükben jelenleg negyvennégy idős embert szeretnének szeretteik elhelyezni.

– A városokban még nagyon szükség van idősek otthonára, azt gondolom egy jó helyet találtunk és saját forrásból olyan körülményeket kívánunk megteremteni, amely minden igényét, szükségletét kielégíti jövőbeli lakóinknak – jegyezte meg Óvári Róbert. Kiemelte: az egy hektárnyi területen családi bölcsődét is kialakítanak, valamint a ruhagyár régi óvodája ismét benépesül 3–5 év közötti gyerekekkel.

Kiemelt figyelem jut az otthonban a demens időseknek

– Édesanyám 90 éves, süt, főz és nagyon jól tartja magát, de sajnos látszanak rajta a demencia tünetei – mondta el Czeglédi Csabáné. Hozzátette: abban bízik, hogy az év végén már beköltözhet a kaposvári otthonba. – Öt percre lakom innen, nagyon közel lennék, meg tudnám minden nap látogatni – tette hozzá Czeglédi Csabáné. Megjegyezte: a szobák nagyon tágasak és az idősek kényelméhez igazították ezeket.

– Mindegyik akadálymentesített, fürdőszobával ellátott, televízió és nethozzáférés is biztosított – sorolta a kaposvári érdeklődő. A bejáráson elhangzott, hogy március végén derül ki, mennyi befizetés és havidíj szükséges egy-egy lakrészbe való költözéshez. – A lányom révén ismertem meg a vótapusztai intézményben folyó munkát és szeretném, ha édesanyám is az ott tapasztalt magas színvonalú ellátás része lehetne itt Kaposváron – mondta el Garberáné Czeglédi Csilla. Szerinte nagy szükség van a kaposvári intézményre, amely kiemelt szerepet szán azoknak az időseknek a gondozására, akiknél a szellemi leépülés tapasztalható.

Egyre hosszabb a várólista a kadarkúti idősek otthonában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában