videó!

2020.03.02. 13:00

Teljesen megszelídített minket a kis kék oroszlán

Nehéz ilyet leírni, de szinte könnyes búcsút vettünk, s azóta folyamatosan csak rá gondolok. Ki tudná feledni az áramvonalas testről élénken villanó full LED szemeket, a kényelmes és puha bőrét..., a kis oroszlánét, ami fürge országúti ragadozóként és praktikus városi autóként is tud viselkedni egyszerre. Az Peugeot 208 szerelem első látásra.

Koszorus Rita

Közös kalandozásunk első néhány kanyarját még bizonytalanul vettük, leginkább annak köszönhetően, mert a Vertigo kék járgányba annyi elektronikát pakoltak a francia mérnökök, hogy még a sok kütyüt látott szemeknek is újdonságnak hatott egy-egy alkalmazás. A siófoki márkakereskedőtől nem indultunk messzire, rögtön, az Ezüstparton megfürdettük a kék oroszlánkölyköt a februári napsütésben. Aztán a kőröshegyi völgyhíd lábánál pihegtünk kicsit, s északot céloztuk a Balaton part mentén Gyenesdiásig. Már Kaposvár felé, az új 67-esen vidáman nyugtáztuk, milyen szépen muzsikáltak az autó méretéhez képest direkt sportos 16 colos papucsokon.

Bár a nagyobb parkolókban szépen vonzotta a szemet járgány, nem türtőztettük magunkat, a 61-es főúton elengedtük a kis 208-as száz lovát. A nyargalászás alatt nem ellenkezett, kezesbárányként hasítottuk a somogyi tájon át, amit igen jól kiszolgált a pontos, ám kissé talán kényelmes hatsebességes váltó. A városban igazi fordulékony kisautóvá szelídül az új Peugeot-ot, tolatókamerája tűéles képernyőképnek nagy hasznát vehettük a szombat délelőtti kaposvári forgatagban. Nagy könnyebbség idegeskedés nélkül úgy parkolni, hogy tudjuk, mindent látunk hátrafelé is. A baranyai hegyvölgyeken szépen érezhettük, hogy a híres francia kényelemből nem adtak a tervezők, nagyobb sebesség mellett is könnyedén ringatóztunk át a szomszédba. A kék kis nagymacska pillanatok alatt gyorsult alattunk, s valljuk meg, az előzéseknél jó hasznát vettük a precízen hangolt áttéteknek. Az 1200 köbcentiméteres 100 lóerős PureTech motor nagyon gazdaságosnak bizonyult hatszáz kilométeres tesztünk alatt, akárhogy is gyötörtük, 4,5 literes fogyasztás fölé nem tudtuk tornászni a járgány szomjúságát.

Az új 208-as egy kifejezetten mutatós, sportos, fiatalos autóvá fejlődött, amihez belülről vagány – a kisméretű, bőrborítású kormány például egészen versenyautós érzést kelt – ugyanakkor könnyen kezelhető és áttekinthető fülkét kapott a modern eszközök mellé. A francia gyártóknál mára megszokott gombos indítás nem számít extrának, ám a háromdimenziós hatású műszerfal mindenféle allűr nélkül tette a dolgát. A konzolon minden fontos információt azonnal megkapunk: a sebességváltásra, a túl közel közlekedő járműre, a fék megnyomására, nyitott ajtókra is figyelmeztetett egy-egy feledékenyebb pillanatban. Érdekes segítség lehet a sofőröknek a táblafelismerő rendszer és a sávelhagyásra figyelmeztető funkció, amely nem csak felvillan, hanem a záróvonalra tévedve ellenkormányoz. Ezt a kormánytól balra elhelyezett gomb segítségével ideiglenesen ki lehet kapcsolni. Minket kicsit zavart, így újra meg újra kikapcsoltuk. A középkonzol érintőképernyőjén mindent külön be lehet állítani, ide került a zenét szabályozó egység – egy kifejezetten szépen doromboló hangszórószett elé –, a klíma vezérlője, az autó kényelmi és biztonsági beállításai. Itt csatlakoztathatunk Bluetooth segítségével okostelefont a járműhöz. Ez viszonylag könnyen megy, ha mindehhez még egy kábelt is használunk. Az USB csatlakozón keresztül a megfelelő alkalmazás birtokában a Peugeot 208 letükrözi a telefon képernyőjét. Lehetőségünk nyílik többek között saját zenéink lejátszására, telefonálásra, vezetés közben érkező üzeneteink felolvastatására, a telefon térképének használatára.

A célcsoport igényeihez mért autó, sok-sok ügyes praktikumot rejt magában, a kis, de annál fontosabb tárgyak, kütyük elrejtésére szolgáló rekeszektől, az automatán behajtódó tükrön keresztül a sebességváltó fölött megbújó, elegáns tárolóig, ahová az ajtó billenő nyílása után beleállíthatjuk a telefonunkat, belsejébe pedig akár napszemüveget is helyezhetünk. Az üléseket első út alapján kissé talán sportosan kényelmesnek mondhatók, nem a nyolc-tíz centi sarkú női cipőcskékhez tervezték, de alacsonyabb sarokkal visszatért a komfortérzet, s inkább maradtunk volna még finomított, bőr-szövet kagylóban.

Kicsit zavaró volt, hogy a kis kormány is eltakarja a tempomat karját, így kénytelenek voltunk tapintásra használni. A tágas utastér ellenére, a sebességváltó ötödikjét egy hosszabb végtagú anyósülésutas térde bizony megérezheti. De mit tegyünk, célszerűbb hátra ülnie a magas embereknek, ha velünk tartanának efféle kalandokban, biztosan elférnek majd.

A Peugeot 208 egy kényelmes és praktikus, sőt, okos autó. Az Allure felszereltségű modell 6 millió forintos akciós áráért francia kényelmet kapunk, vagány külsőbe csomagolva.

Máté Gergely, a tesztautót biztosító Peugeot Máté Kft. kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta: a 208-as a Peugeot feljebb pozicionálási stratégiájába illeszkedik az új generációs modell, amely gyorsan a fiatal korosztály kedvence lehet. A közelmúltban pedig lehullt a lepel az elektromos változatról is, az e-208 már Magyarországon is kapható.

 

 

 

 

 

 

Friss:

Az év autója 2020-ban a Peugeot 208 lett!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában