interjú

2020.04.24. 15:00

A Csiky társulata a környezettudatos életmódra inspirálja nézőit

A Csiky Gergely Színház egy új videósorozatot indít Természetesen Csiky címmel, amelyben a társulat azt szeretné megmutatni, hogy a környezettudatos életmód szórakoztató, sőt pénztárcabarát is tud lenni. 

Vámos Virág

A sorozat első videójában Szabó Nikolett színművész mutatja be a vegán étkezés érdekességeit és szépségeit. Vele beszélgettünk az egészséges és környezettudatos életstílusról.

– Hogyan indult a Természetesen Csiky kezdeményezés?

– Maga az ötlet az én fejemből pattant ki. Úgy gondolom, hogy minden olyan intézmény, aminek tevékenysége sok emberhez eljut, fontos hogy felhívja a figyelmet társadalmi kérdésekre, kiálljon egy jó ügy mellett, példát mutasson, vagy közvetítsen egy olyan üzenetet, ami építőleg hat a közösségre. Így hát úgy döntöttem, hogy megkeresem az anyaszínházamat én is ennek a videósorozatnak az ötletével. Fehér Euridikével ültem le először, aki rögtön nagyon lelkes lett, és kidolgoztuk a projektet, de sajnos a vírus közbeszólt és csak az én videóm készülhetett el Cservölgyi Zsófi segítségével. De úgy döntöttünk, hogy folytatjuk és megkértük a projektben résztvevőket, hogy maguk vegyék fel a videóikat. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kreatív és csodás felvételek fognak még készülni!

– Miért lettél vegán? Mióta része az életednek ez a fajta életmód?

– 2019 januárjában kezdtem el. Van már több éve egy világszintű kezdeményezés, a Veganuary (magyarul Veganuár), aminek a lényege, hogy egész januáron keresztül vegánul élsz. Ez pont elég idő arra, hogy lásd jó-e ez neked vagy sem és ha akarod, akkor folytatod. És én folytattam. Nagyon ajánlom mindenkinek.

Már előtte is próbáltam jobban ügyelni a környezetre, és a vegán életmód jól összecsengett a környezettudatosság mellett azzal is, hogy kezdtem nagyobb figyelmet szentelni az egészséges táplálkozásnak.

– A társulat többi tagjára is hatással volt az életstílusod? Őket is elkezdte (ha eddig nem így éltek) érdekelni a vegán táplálkozás?

– Azt tudom, hogy Kirsch Vera, színházunk súgója is vegán, de nem hiszem, hogy az én hatásomra. Vele egy szinten lakom és mindketten, ha valamiből túl sokat sikerül főznünk/ sütnünk, akkor átkopogunk a másikhoz és megosztjuk a finomságainkat. De maga a Természetesen Csiky projekt sokakat megmozgatott. Jó volt látni, hogy ez másoknak is fontos.

– Számodra mit jelent odafigyelni arra, amit beviszel a szervezetbe?

– Szeretek finomakat enni, de az is fontos számomra, hogy amit beviszek a szervezetembe, az egészséges legyen. Sok ember fejében ez a kettő üti egymást, pedig minimális odafigyelést igényel. Ha nem is leszel vegán, a testednek az a jó, ha minél sokszínűbben étkezel. Persze nem feltétlenül válik be mindenkinek a vegán életmód, de kipróbálni, még ha csak a hét néhány napján is, megéri. Számomra is akkor derült ki, hogy mennyire egysíkúan táplálkozom, mennyi izgalmas ételt, mennyi különleges ízt hagytam ki az életemből, míg bele nem vágtam a vegán életmódba. Új dolgokat megismerni mindig izgalmas. És az is fontos szerintem, hogy az ember tudja, mire van szüksége a szervezetének és mire nem, mert sok betegség így elkerülhető.

– Hogyan épül be a napodba a vegán életmód?

– Azért mert vegán életmódra váltottam nem szabadultam meg például olyan ruhadarabjaimtól, amik nem férnek bele a veganizmusba és vettem helyettük olyat, ami igen, mert az esztelen vásárlást is nagyon károsnak tartom a környezetre. De természetesen már odafigyelek a vásárláskor, hogy mi kerül a kosaramba. Abból a szempontból is, hogy a lehető legkevesebb műanyagot vigyem haza.

Sokat főzök, szeretek is, de ha valahova el szeretnék menni enni, olyan helyet választok, ahol van lehetőség vegán ételek fogyasztására. Sajnos jelenleg még sok helyen találkozom azzal, hogy nincs vegán fogás. Ilyenkor megkérdezem, hogy van-e lehetőség úgy elkészíteni valamit, hogy kihagyják az állati eredetű összetevőket és ha nem, akkor elmegyek. De az is igaz rám nézve, hogy előfordul, hogy nem tudom megkerülni és eszek olyat, ami tartalmaz valami állati eredetűt. Sőt, van olyan, hogy megkívánok és eszek valamit, pl. anyukám húslevesét, ha otthon vagyok a szüleimnél. Szigorúbb vegán körökben ezért biztos csúnyán néznének rám, de úgy gondolom, hogy ha túl szigorúak vagyunk magunkhoz, az negatívan hat arra, hogy egy ilyen típusú életmódot hosszútávon folytassunk. Lehet, hogy egy év múlva már nem fog előfordulni ilyesmi. Jelenleg én itt tartok ebben és jól érzem magam.

– Mit szeretnél elérni ezzel a kezdeményezéssel az embereknél?

– A Természetesen Csiky projekt azért született, hogy megmutassuk az embereknek, hogy nem nehéz, sőt izgalmas, szórakoztató és akár pénztárcabarát is tud lenni a környezettudatos életmód. A saját életünkön keresztül próbálunk rámutatni ennek az egyszerűségére és fontosságára. És persze arra is, hogy milyen sok irányból el lehet ezt kezdeni. Ha csak pici dologban kezdi is el valaki zöldebbé tenni az életét a videóink hatására, már megérte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában