Járványügy Somogyban

2020.04.15. 17:30

A postás csenget, ahogy eddig, de aláírni nem kell

Váratlan látogatóján alaposan meglepődött egy toponári olvasónk, aki otthonról dolgozva sajátos önkéntes karantént alakított ki a környezetében, hogy minimálisra csökkentse az érintkezést a külvilággal, s ezáltal a fertőzésveszélyt is elkerülje.

K.G.

Forrás: illusztráció

Az önkormányzat postása két levéllel a kezében érkezett olvasónkhoz, s ugyan a kézbesítő kesztyűt nem viselt, egy tollat hozott magával, hogy azzal lehessen aláírni az átvételi elismervényt, ha valakinek nem lenne otthon íróeszköze. A polgármesteri hivatal adóügyi irodájától érkeztek a levelek, s a hozzájuk tartozó átvételi elismervényt alá kellett írni először nyomtatottan, majd szignószerűen, ahogyan ez a postai levelek kézbesítésekor korábban szokás volt. Olvasónk azt tudakolta, érvényesek-e megváltozott postai kézbesítési szabályok az önkormányzatokra is a nagyobb biztonság kedvéért?

A konkrét esetről nem tudnak, felelte érdeklődésünkre a kaposvári önkormányzat sajtószolgálata, de arról tájékoztatást adnak, hogy a Magyar Posta rendszerére fognak átállni, így a jövőben az ügyfeleknek már nem kell aláírni a kézbesített leveleket. Ezután azt a módszert alkalmazzák, ahogyan a posta teszi az ajánlott levelek esetében. A kaposvári önkormányzat egyébként sok könnyítést és átütemezési intézkedést hozott az adósok javára a veszélyhelyzet idejére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában