Járványügy Somogyban

2020.04.15. 20:00

Az idénymunka lehet a nyár slágere

Míg tavaly nyáron az volt a legnagyobb probléma az agráriumban, hogy a szezonális munkára találnak kellő számú dolgozót, most szinte válogathatnak a jelentkezők között a somogyi gazdák. Akad köztük kocsmáros, gyári munkás, de ausztriai felszolgáló is.

Koszorus Rita

Válogathatnak az idénymunkások közül a somogyi gazdálkodók. – Már nagyon sokan jelezték, hogy jönnének – mondta Kulcsár Gergely darányi termelő. – Tavaly és azelőtt alig találtunk idénymunkást, most válogatni lehet.

A jelentkezők között akad olyan, aki korábban kocsmárosként dolgozott, s olyan is, aki gyárban, vagy éppen külföldről tért haza, miután ott megszűnt a munkája. – Most még a fóliasátorban dolgozunk, ezért kevesen vannak – mondta Kulcsár Gergely. – Ha elkezdjük a dinnyepalánták ültetését még tíz emberre szükség lesz.

A fiatal dinnyetermelő elmondta: legszívesebben mindenki az ültetőgépen ülne, nem pedig a kapát fogná.

Komoly gondokkal küzd a borágazat ebben az időszakban, egyetlen dolog miatt nem kell, hogy fájjon a borászok feje. – A munkaerő a legkisebb gondunk jelenleg – fogalmazott korábban humánerőforrásra vonatkozó kérdésünkre Bujdosó Ferenc, balatonlellei borász. – Felszabadult kapacitások vannak, akik jelentkeznek. Egy hét alatt három olyan telefont is kaptam, hogy lenne brigád, aki boldogan jönne dolgozni.

Sok a jelentkező, de kevesen bírják ezt a munkát

A Balaton közelében különösen nagy az érdeklődés a mezőgazdasági munkára. – Két éve hirdetünk egy traktoros állást – mondta Szabó Zoltán, a siófoki Sió Fruit Family vezetője. – Múlt héten hatan jelentkeztek rá, de attól tartok, hogy csak az érdeklődés nagy.

Szabó Zoltán szerint az csak jól hangzik, hogy a mezőgazdaság felszívja a szabad munkaerőt. Kemény fizikai munka ez és ha egyszer már megtapasztalta valaki, hogy könnyebb munkával több pénzt lehet keresni, akkor innen gyorsan továbbáll.

A Balaton Kertész Szövetkezet tagságánál egy szezonban akár ezer munkás is szedi a gyümölcsöt. – Eddig a magyar munkaerő mellett román és ukrán vendégmunkásokat alkalmaztunk – mondta Tömösváry Máté kereskedelmi vezető. A határok lezárása miatt az ukrán vendégmunkásokról lemondhatnak a termelők, de abban bíznak, hogy az Unión belül a mezőgazdasági idénymunkások korlátozások mellett mozoghatnak tovább, ha a helyzet javul.

Már egyeztetnek az érdekeltek a szezonról, ami attól is függ, hogy milyen károkat okozott a fagy a gyümölcsösökben. Lesz olyan kert, ahol nem lesz szüret.

– A Balaton Kertész igyekszik a felszabaduló magyar munkaerőhöz nyúlni azokon a területeken, ahol még nem tették meg – fogalmazott Tömösváry Máté. – Ezzel nyitunk feléjük, s a hazai munkanélküliséget is remélhetőleg tompítani tudjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában