Bódéfalván is igyekeznek betartani a higiéniai előírásokat

A legtöbben bizonygatják, hogy betartják a higiéniai előírásokat, de a gyakorlatban ez sok nehézséget jelent annak, aki az utcán él.

Ónodi István évek óta egy hajléktalan közösség tagjaként a kaposvári garázsváros környékén tengeti a napjait. Nem messze a lakóteleptől, egy erdős területen a társaival az évek alatt viskókat tákoltak össze, amiket jobb időkben még csinosítani is van energiájuk. Most azonban a bódék táján gyászos hangulat honol, mert a vírus fenyegetése nyomasztja a hajléktalanokat is.

– Az egyetlen köztéri csap, ahová vízért mehetünk, az elég messze, a Raktár utcában van – intett a távolba az évtizedek óta fedél nélkül élő férfi. – A patak viszont itt kanyarog, azt használja a legtöbbünk kézmosásra, bár nem a legtisztább a vize. Mostanában sűrűbben mosunk kezet mi is, éppen úgy, mint az átlagpolgárok.

Ónodi István egészségügyi maszkot akart venni magának, de nem kapott. Amikor viszont bement az egyik kaposvári bevásárlóközpontba, rögtön rászóltak, hogy takarja el az arcát. Azóta sincs maszkja, ezt csak egy sállal tudja megoldani. Kevesebb hajléktalan jár be a városba, most ők is igyekeznek meghúzódni, s a kijárási korlátozás bevezetésével még fokozottabban ügyelnek erre.

Március elején még Ausztriába mentek közülük néhányan dolgozni Kaposvárról, egy Bécstől 18 kilométerre lévő üzemben ládákat pakoltak. Már akkor üres osztrák városokat láttak, mert kezdett fellépni a járvány. Hamar hazajöttek, mert ott is csak hitegették őket, állítják. A szálláson nyolcan voltak egy szobában, az ágyak egymástól húsz centiméterre. Talán nem is csoda, hogy néhányan megbetegedtek, amikor hazaértek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy csak sima influenza döntötte ágynak őket. Itthon heverték ki a betegséget, mert még időben át tudtak jönni a határon. Gyógyszereket is szedtek a gyógyuláshoz.

Azt mondják: a vírustól való rettegés csak még rosszabbá tenné a helyzetüket, de a Vöröskereszttől még nagyobb segítséget várnának.