hazai ízek

2020.04.24. 09:00

Érik az eper a csökölyi fóliákban

Pirosodik az eper a csökölyi fóliákban. A napokban kezdődött az eperszüret, a tavaszi fagyok és a hajnali mínuszok miatt bő egy héttel később érett be a gyümölcs.

Góz Lilla

Hamar megteltek a ládák a csökölyi Paizs család portáján. Idén szerda reggel szedtek először epret a kertjükben. Több mint húsz éve foglalkoznak a gyümölcs termesztésével, idén tizenöt fóliában és két hektárnyi területen pedig bakhátas rendszerben. – Az áprilisi mínuszok kicsit lassították az érést, ám szerencsére a fólia megvédte a növényeket, a szabadföldi ültetvényben pedig fátyolfóliával óvtuk, így csak egy-egy virág fagyott el – mondta el Paizs Imre. – Tavaly júliusban ültettük el az olasz Frigó palántákat és szerdán tudtunk először szedni a gyümölcsből. Tápsókkal és csepegtető öntözéssel ápoltuk a palántákat.

Évek óta visszajáró tucatnyi helyinek adnak a szezonban munkát Paizsék. – Ugyanazok a falubeliek és környékbeliek dolgoznak nálunk, idén is rájuk számítunk a szedéskor és persze a családból is mindenki dolgozik az ültetvényeken – jegyezte meg Paizs Imre. – A kereskedők jelenleg 1700–2000 forint között fizetnek a gyümölcs kilójáért, ám ahogy egyre több eper érik úgy megy le a felvásárlási ára is. Az első ládányi eprek Kaposvárra kerültek, emellett szállítunk a Balaton-partra, Marcaliba, a szabadföldi, nagyobb mennyiséget pedig majd Budapesten értékesítjük – mondta el a csökölyi termelő. Hozzátette: tartottak attól, hogy nem tudják majd gyümölcseiket eladni, de azt tapasztalják, hogy élénkül a kereslet a termés iránt és a falu vezetése is összefogott, hogy javítsák a piaci lehetőségeiket.

Jakab Csongor polgármester a napokban egyeztetett az epertermelőkkel, hogy a koronavírus miatti járványhelyzetben segítenek piacot találni gyümölcsüknek. – Sokan jelezték, hogy segítenek a csökölyieknek az értékesítésben, a faluban száz család foglalkozik szamócatermesztéssel, sokuknak ez az egyetlen bevételi forrásuk főállású őstermelőként – tette hozzá a polgármester. – Tervezzük egy eperfeldolgozó üzem létrehozását is, szeretnénk, ha helyben lehetőség lenne a településen élőknek nagyobb mennyiségű lekvár és szörpök előállítására.

Drága még, de már sokan keresik

– Múlt hét közepén hoztam először a kaposvári boltunkba epret az Alföldről – mondta el Herkovics Zsolt kereskedő. – Általában 4-5 hétig érik a fóliákban a gyümölcs, de közben már a szabadföldi is megjelenik. Most 2900 forintért kínálják kilóját. – Megy majd lejjebb az ára, de most is sokan keresik, hiszen az év első gyümölcse az eper – jegyezte meg a kereskedő. Azt tapasztalja, hogy a termelők folyamatosan tudják biztosítani az ellátást és rendelkeznek annyi idénymunkással, amennyire szükségük van egy-egy ültetvényen. A szabadföldi eperre még pár hetet, május közepéig kell várni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában