Járványügy Somogyban

2020.04.20. 14:00

Időben indult a falugondnoki szolgálat Batéban

A legjobbkor, a járvánnyal egy időben jött létre a falugondnoki szolgálat Batéban. Németh Lajos mindennap felkeresi a helyi családokat és az idősek is állandóan számíthatnak a segítségére.

Harsányi Miklós

Fotó: TIBOR KOVACS

– Az ebédkiszállítástól a postai ügyintézésen át a gyógyszerkiváltásig bőven akad tennivaló – mondta. – A 70-es évek közepétől itt élek, mindenki ismer, ami nagy könnyebbséget jelent a munkában. Az idősek is régi ismerősként köszöntenek, s szívesen veszik, ha egy-két percig elbeszélgetünk. A koronavírus miatt alig mozdulnak ki otthonról, szükségük van a jó szóra.

Zsalakó Ernő, Baté polgármestere azt mondta: jogszabályváltozás tette lehetővé, hogy elinduljon községükben a falugondnoki szolgálat. Munkatársuk márciusban, vagyis a veszélyhelyzet kihirdetésekor kezdte a munkát, s kedvezőek az eddigi visszajelzések.

– Ahogy több batéi is mondta, a lehető legjobbkor indítottuk útjára ezt a programot – folytatta a polgármester. – A falugondnok közvetlen, napi kapcsolatban áll a lakossággal, ha bárkinek, bármilyen problémája van, rögtön szólhat neki. A projektet rövidesen bővíteni kívánjuk. Ha lehetőségünk nyílik, akkor a Magyar Falu Program keretében egy falubuszt vásárolunk. A B kategóriával is vezethető kilenc személyes járművel a segítségre szoruló lakókat kórházba, laborba szállíthatjuk. S emellett rendezvényekre, kirándulásokra is elvisszük majd a helybelieket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában