Járványügy Somogyban

2020.04.22. 20:00

Krémek helyett most kézfertőtlenítőket gyártanak

Kézfertőtlenítő gyártásába kezdett egy kaposvári kozmetikai vállalat. A krémek helyett 75 százalékos alkoholtartalmú termékeket készítenek, így próbálják megtartani minden dolgozójukat és szeretnék segíteni a környezetükben élőket.

Góz Lilla

A krémek készítésére használt berendezéseket átállították és szerda óta kézfertőtlenítő folyadékot gyártanak bennük. – Húsz éve foglalkozunk Somogy megyében kozmetikai termékek gyártásával, és profilunkba teljesen beleillik a kézfertőtlenítők gyártása is – mondta el Kajtár Zsolt, a Yamuna Kft. tulajdonosa. – A koronavírus-járvány miatt egyre több olyan kézfertőtlenítő került a piacra, amelyekkel minőségi problémák is voltak, s az ellátás sem volt folyamatos belőlük. – A mi termékünk kozmetikai minősítésen ment át, és valóban fertőtlenít – tette hozzá a tulajdonos. – Legalább 70 százalékos alkoholtartalom szükséges ahhoz, hogy a vírusok lipidburkát feloldja, a miénk 75 százalékos. Otthon természetesen szappannal mossunk kezet, de ha elmegyünk bevásárolni, akkor érdemes valamilyen kézfertőtlenítőt a táskában tartani és használni.

Kajtár Zsolt megjegyezte: sok vállalat nem tudja hosszú távon garantálni a kézfertőtlenítők készítését, mert nincs hozzá kellő mennyiségű alapanyag vagy csomagolóanyag. A kaposvári vállalat hetente 50-60 ezer fertőtlenítő gyártását tervezi. Szerinte a mostani helyzet nem arról szól, hogy egy vállalkozás profitot termeljen, hanem az alkalmazkodásról és a túlélésről. Vállalatuknál közel félszázan dolgoznak, és a nehéz helyzetben sem bocsájtottak el senkit. – A korlátozások bevezetését követően se a hotelek, se a masszőrök, se a kozmetikusok nem rendelnek tőlünk, a szappanok, az alkoholos kéztisztítók gyártásával tudjuk ellensúlyozni a kiesett forgalmunk egy részét – emelte ki a vállalat vezetője.

Hiány nincs

A járványhelyzet kezdetén tömb- és folyékony szappant is ajándékozott a kozmetikai cég a kórházaknak, hogy segítsék a dolgozók munkáját. A kaposvári gyógyszertárakba az elmúlt napokban nagyobb mennyiségű kézfertőtlenítő érkezett. – Jelenleg két-háromféle alkoholos kézfertőtlenítő készítményt tudunk kínálni a vásárlóknak, amelyek 100 milliliteres kiszerelésben átlagosan 500–600 forintba kerülnek – mondta el Kollárovicsné Filó Ágnes, az Alma Gyógyszertár tulajdonosa.

– Nagyobb mennyiséget rendeltünk korábban, így nálunk folyamatosan kapható többféle kézfertőtlenítő – mondta el Tóthné Kalota Veronika, a kaposvári Észak-nyugati Patika vezető gyógyszerésze. Hozzátette: sokan keresik a gumikesztyűket is, amelyből korábban szintén nagyobb mennyiséget rendeltek, de még nem érkezett meg a szállítmány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában