Járványügy Somogyban

2020.04.16. 14:00

Légzéskönnyítővel és maszkokkal óvnák az imremajoriakat

Felvállalta a helybeliek ellátását, segít a járványügyi védekezésben az imremajori Majorka Alapítvány.

Turbéki Bernadett

– A hatvan évnél idősebbeknek ingyen osztottunk maszkokat, a hetven felettieknek személyesen vittük házhoz a felszerelést – sorolta Antics László, az alapítvány elnöke. Hozzátette: arra ösztönözték az időseket, hogy ne tegyék ki magukat a vírusveszélynek, mindenképpen vegyék fel a maszkot, ha a postás jön, boltba mennek, vagy amikor az ebédet hozzák nekik. Antics László a településre érkezőket is maszkviselésre ösztönözné. – Ehhez már megteremtettük a feltételeket – mondta. – Akinek környezetünkben szüksége lenne maszkokra, segítünk. Beszereztünk két otthon használatos oxigénkoncentrátort is, amely helyben átmeneti segítséget nyújt, a kórházi szakellátásig. Légzéskönnyítő, és oxigénpalackot sem igényel. Ezeket – ha a kórházban nincs hely – a szakorvos beállíthatja a rászoruló otthonában. Úton vannak a 95 százalékos tesztek is, amelyek a legnagyobb hatékonysággal mutatják ki a fertőzést. Emellett folyamatosan biztosítani kívánják a maszkokat, és kesztyűket.

– Szeretnénk, ha a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseink jó példával szolgálnának a többi település előtt – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója, aki gazdasági- és társcivil szervezeteinek köszönhetően már akkor elkezdte a maszkok beszerzését, amikor mindenütt hiánycikk volt. – Nagy örömünkre szolgált, hogy Balatonfenyves önkormányzatával is együtt tudunk működni, és az alapítvány segítségével kétezer maszk Fenyvesre is jutott – mondta Antics László, aki szeretné, ha a településen működő kézműves és gasztropiacra továbbra is bizalommal járjanak a vásárlók és az árusok. Amennyiben a járványügyi korlátozások megengedik, úgy júniustól lehetőséget adnának az árusaiknak.

Mivel a település közúton, vagy a balatonfenyvesi kisvasúton közelíthető meg, rendszeresen fertőtlenítik a kisvasút megállóját. A település egyik lakója, Ötvös László vállalta, hogy minden nap fertőtleníti a megállót, és annak környékét. Nemcsak az állomást és annak padjait, hanem a híd korlátját is lefújja egy permetezővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában