labdarúgó karanténban

2020.04.20. 17:30

Minividámparkot csinált kertjükben Bőle Lukács

Bőle Lukács Zalaegerszegen tölti idejét párjával és két kislányával, s úgy rendezkedtek be, hogy hetente csak egyszer kell elhagynia az otthonát, amikor vásárolni megy.

Molnár Gábor

Zalaegerszeg 20200215 Labdarúgás 2020 NBI NB1 OTP Bank Liga Zalaegerszeg ZTE Újpest UTE Fotó Meder István Nemzeti Sport Bõle Lukács

Fotó: Meder Istvan

A Marcaliban született Bőle Lukács még 2014-ben szerződött a Kaposvári Rákóczi FC együttesétől a román CSMS Iasihoz, majd 2017-ben Magyarország legnépszerűbb csapatához, a Ferencvároshoz igazolt. A zöld-fehéreknél töltött első szezonjában egy makacs sérülés hátráltatta, de a következő kiírásban már összesen huszonhét tétmérkőzésen ölthette magára a patinás budapesti klub mezét. Ebben az idényben aztán már kevesebb lehetőséget kapott az ukrán Sergei Rebrov vezetőedzőtől, így télen az NB I-ben a kiesés ellen küzdő Zalaegerszeghez igazolt kölcsönbe.

– Zalaegerszegen vagyok a családommal. Amikor kezdett körvonalazódni, hogy komolyabbra fordul a helyzet, már akkor úgy döntöttünk a párommal, hogy itt rendezkedünk be – mondta Bőle Lukács. – Úgy intéztünk mindent, hogy csak akkor kelljen kimozdulni a házból, ha tényleg nagyon muszáj. Egy kisebb vidámparkot alakítottunk ki az udvarunkban trambulinnal, homokozóval, így a gyermekeink is jól érzik magukat. Hetente egyszer csinálok egy nagy bevásárlást, különben itthon vagyunk a két kislányunkkal. Természetesen csinálom az egyéni edzésprogramot, amit a Zalaegerszegtől kaptam, futok, erősítek, és azért a labda is előkerül.

A téli átigazolási szezon utolsó pillanataiban dőlt el, hogy a jelenleg még a tizenegyedik helyen álló ZTE FC-hez kerül kölcsönbe.

– Tavaly már körvonalazódott, hogy kevesebb játéklehetőséget kapok, ezért úgy voltam vele, ha tudok, és a Fradi is partner benne, akkor szeretnék váltani és elmennék kölcsönbe egy olyan együtteshez, ahol folyamatosan a pályán lehetek – fogalmazott a szélső középpályás.

– Sok lehetőségem volt, de a magyar együttesekről már lemondtam, inkább külföldi ajánlatokra koncentráltam a menedzseremmel, ám az utolsó pillanatban jött a zalai lehetőség, és néhány óra alatt minden eldőlt. A két klub megegyezett egymással és velem is, minden gyorsan lezajlott, így még aznap késő délután már utaztam is Zalaegerszegre. A szerződésem csak a fél év kölcsönről szó, tehát nincs benne kivásárlási opció. Azt, hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem tudom, ugyanis több forgatókönyv is lehetséges. Előfordulhat, hogy zöld-fehérben töltöm a 2020/2021-es szezont, ugyanis szerződés köt az FTC-hez, ahogy az is megtörténhet, egy másik csapatnál folytatom a pályafutásomat.

A zalaegerszegiek hatalmas harcot vívnak a bent maradás megszerzéséért, jelenleg ugyanis a még kiesést jelentő tizenegyedik helyen állnak, de ugyanannyi pontjuk van, mint a már élvonalbeli, azaz NB I-es tagságot érő tizedik pozícióban álló paksi együttesnek.

– A járvány sok mindent felülírt, abban azonban biztos vagyok, ha nem alakul ki ez a helyzet, akkor kiharcoltuk volna a benn maradást – hangsúlyozta Bőle Lukács. – Jó mentális állapotban volt a csapat, jöttek az eredmények és egyre jobb formát mutattunk. Jött egy új edzői stáb, s Márton Gábor vezetésével kezdett beindulni a dolog. Egyelőre azonban nem tudjuk, mikor kezdhetünk el újra rendesen edzeni, folytatódik-e a bajnokság, de még így is optimista vagyok, úgy érzem, az élvonalban maradunk.

Bár tavaly kevesebb szerepet kapott a Ferencvárosban, mégsem csalódott, hogy a zöld sasokhoz írt alá. – Nem bántam meg, hiszen bajnok lettem a Fradival, és sok jó élményt és rengeteg tapasztalatot szereztem – emelte ki. – Az sem mellékes, hogy itthon lehettem, hiszen megszületett 2 kislányom.

Bőle Lukács felesége 2018 karácsonya előtt adott életet ikreinek, Ellának és Lénának. Mielőtt leszerződött volna, már tudta, hogy apuka lesz, ám az Magyarországon derült ki, hogy rögtön kétszeres.

Bőle Lukács elmondta: jól érzi magát Egerszegen, megtetszett neki a légkör és az ottani élet is, a társai is hamar befogadták. A mostani helyzettel kapcsolatban kiemelte: mindenki tartsa be a szabályokat, vigyázzon magára és embertársaira!

Információink szerint a ZTE-nél elkezdődtek a kiscsoportos edzések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában