Járványügy Somogyban

2020.04.21. 20:19

Nagy erőkkel dolgoznak a hatóanyagteszteken, mondja a kutató

Jakab Ferenc professzor, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője szerint nincs arról szó, hogy több vírustörzs lenne jelen hazánkban.

K.G.

Ez azért fontos, mert a mutációk nem befolyásolják az új típusú koronavírus elleni magyar vakcina- és gyógyszerfejlesztési törekvéseket. A COVID-19 megismert mutációs rátája alapján egyelőre elképzelhetetlen, hogy az influenzához hasonló sűrűséggel kelljen alkalmazkodni a vírus változásaihoz, következtetett a virológus.

Jakab Ferenc arra is utalt, hogy a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgoznak a hatóanyagteszteken is a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontban. A professzor az Universitas Televízió interjújában azt is mondta, hogy lehetséges hatóanyagok további vizsgálata mellett megkezdték azt a munkát is, amellyel a betegek vérében termelődött antitesteket tudják mérni. Az elemzésük segít megérteni a hazai járvány alapját képező folyamatokat, a vírus terjedését, és támpontokat nyújt a jövőre vonatkozó becslésekhez, intézkedésekhez is.

Járványügy Somogyban

A dosszié további cikkei

Járványügy Somogyban

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában