Nyitott autóból szentelték meg a húsvéti ételeket

Sokan keresték fel az elmúlt hetekben a balatonlellei plébánost. Az emberek arra voltak kíváncsiak, hogy a járványhelyzetben, hogyan tudnák megszenteltetni húsvéti ételeiket. Szűcs Imre sokáig törte a fejét, hogy megoldást találjon, végül – ahogyan ő fogalmazott – felülről jött az ötletet. – Felhívtam a barátaimat és megkérdeztem tőlük, ki tud adni egy nyitott autót – mesélte Szűcs Imre. – Azt hozzátettem, lehetőleg ne egy IFA-t. A helyi yacht club vezetője, Tóth Balázs volt az első, aki azonnal felajánlott egy kabriót és mondta, hogy végigvisz a településeken. Előre megterveztük az útvonalat és csak a „jelentősebb” utcákon mentünk végig, hiszen ha csak Balatonlellén autóztunk volna végig, az 63 kilométer lett volna.

– A közösségi oldalon hirdettük meg az autós szentelést – folytatta a plébános. – Arra kértük az embereket, hogy kosaraikat tegyék ki a kerítésre, az utcára vagy az erkélyre. Volt azonban, aki a fára akasztotta a sonkával, kaláccsal, tormával, tojással és pálinkával megtöltött kosarát. Reggel hat órakor imádkoztam a lellei templomban, majd kezemben a szenteltvízzel beültem az autóba. Először végigmentünk Balatonlellén a Kossuth utcában, majd behajtottunk a Rákóczi, a Szövetség és az Arany János utcába, ezután átmentünk Balatonboglárra. Ott a Dózsa György, az Erzsébet, az Árpád és az Attila utcában szenteltem meg az ételeket. Ezt követően visszamentünk Lellére néhány utcába és elmentünk Látrányba is.

– Az út során többször kifolytak a könnyeim – hangsúlyozta Szűcs Imre. – Nagyon sokan voltak kint az utcákon, jó érzés volt látni azt a ragaszkodást, amivel az emberek megmutatták Krisztus iránti szeretetüket. A föltámadás örömhírét nem lehet karanténba zárni, ez benne él az emberekben. Ebben a zárt helyzetben pedig még inkább a felszínre tör, ezért sokan szeretnék megélni kapcsolatukat Krisztussal. A föltámadás örömhíre olyan, mint a búvó patak. Lehet, hogy észrevétlenül folyik, de olykor felbugyog, napvilágra tör. Az emberekben most ott van a csüggedés és a pánik, Krisztusban pedig a remény. Hiszen nem a sír az utolsó állomáshelyünk, hanem az örökélet és azt gondolom, hogy ez benne él a hívő emberekben – fogalmazott a plébános.