Járványügy Somogyban

2020.04.30. 11:30

Óvatosan nyitogatnak május elsejére a Balaton partján

A május elsejei hétvége mindig nagy tömegeket vonz a Balatonnál, a koronavírus-veszély azonban jelentősen átírta a többéves hagyományokat.

Koszorus Rita

A balatoni települések többsége érvényben tartja az elmúlt hétvégéken hozott korlátozó intézkedéseket, persze, ha erre ismét felhatalmazást kapnak.

Balatonberényben, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen és Balatonföldváron is. Zamárdiban zárva marad a kilátó és a kikötő, de kötelező marad a maszk viselése közterületen. Fonyódon nem zárnak le közterületet a május elsejei hosszú hétvégén, de néhány tudnivalóra felhívta a figyelmet a polgármester. – Megkérem a turistákat, hogy ne jöjjenek Fonyódra május elsején – mondta Hidvégi József. – Már csak azért sem, mert Badacsonyba nem indul hajó, nincs vízitaxi sem és magánhajót nem fogad Badacsony és a 71. számú főútról minden leágazó utca le van zárva. Tehát a faluba sem tudnak bemenni.

Fonyódon a Vigadó téren tilos a csoportosulás, húzta alá a városvezető. Ezzel együtt több vendéglátó egység döntött úgy, hogy óvatosan, de elkezdenek dolgozni és részben kinyitottak. Elvitelre már lehet vásárolni éttermekben, lángosozónál, büfékben. Sétálni és piacra menni is lehet Fonyódon, de csak maszkot viselve. S Hidvégi József elmondta: pótmajálist is tartanak a vírusveszély elmúlta után.

Balatonmáriafürdőn nem tervez Galácz György polgármester korlátozást a hétvégére, s abban bízik, ezen már nem kell gondolkodniuk a polgármestereknek a jövőben.

Balatonlellén is a kormánydöntéstől teszik függővé a korlátozásokat, s ugyanez igaz a többi érintett déli parti településre is.

Siófokon a következő helyek lesznek lezárva: hajóállomás, hajóállomás parkolója, Rózsakert, Krúdy sétány északi (Balaton felőli) és a Petőfi sétány északi (Balaton felőli) vége, valamint a Jókai parkot lehet használni. A forgalmi rend is változik, egyirányú lesz a Mártírok útja a Batthyány utcai kereszteződéstől, illetve a Petőfi sétány. Siófokon a kormányrendelet szerint május 1-3. között a virágboltok korlátozás nélkül nyitva lehetnek és a teljes nyitva tartási időben megengedett a tartózkodás és vásárlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában