Járványügy Somogyban

2020.05.08. 19:30

Az adomány mellé jó szót is vittek a máltaisok Kadarkútra

A koronavírus-járvány miatt sok család jutott nehéz helyzetbe, mert nincsenek tartalékaik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pénteken Kadarkúton osztott élelmiszert és tisztítószereket a rászorulóknak. A helyi közösségi házuk fogja össze a családokat, sokfajta támogatást nyújtva.

Kovács Gábor

Erik a születésnapjára fűnyírót kapott ajándékba az édesapjától. A kisfiú boldogan mutatta a vendégeknek.

– Az adomány mellett jó szót is kapunk a máltaisoktól, mi nagyon ritka – mondta az édesanya, Németh Gáborné. – Sokat segítenek a gyerekeknek a tanulásban, letöltik nekik az internetről a házi feladatokat.

Az adományok láttán a Horváth családnál a három gyerkőc mosolyra fakadt a házilag, használt ruhákból gyártott védőmaszkok alatt. A maszk készítését is a máltaisoktól tanulták.

– A férjem külföldön egy étteremben dolgozott, de a vírus miatt haza jöttünk. Most az önkormányzatnál kapott munkát – vette át a csomagot az édesanya, Horváth Iza.

A Dózsa György utcai férfiak többsége nap közben a Kaposvár környéki erdőkben fakitermelőként dolgozik.

– Ebben a helyzetben minden segítség jól jön! – mondta az ötgyermekes Balatincz Péterné. – A vírus végett hol van munka, hol nincs, leállások vannak.

A családok alkalmi munkákból napról napra boldogulnak, de a bevételeik a járvány miatt megcsappantak. Megtanulják beosztani, ami van, és ehhez nagy támogatás a családonként tíz kiló súlyú, tartós élelmiszerekből és tisztítószerekből álló adománycsomag, magyarázta a Révai Kata, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2012 óta Kadarkúton működő közösségi házának vezetője. Nem tűzoltást akarnak végezni, hanem megoldani a problémákat, mondta. A gyerekeknek tanodát működtetnek, a veszélyhelyzetben segítenek az online oktatásban, mert sok családnak nincs internet hozzáférése, okoseszköze. A kaposvári egyházmegyével együttműködve 104 adag meleg ételt osztanak naponta. A vírus idején zárt Facebook-csoportban tartanak kreatív foglalkozásokat.

Nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országszerte ötezer, tartós élelmiszereket és tisztítószereket tartalmazó adománycsomagot ad át rászoruló családoknak, egyedül élő időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, a járvány ideje alatt nehéz helyzetbe került embereknek. Az egységcsomagokat a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácstól kapott támogatás felhasználásával állították össze. A járvány kezdete óta sok jótékonykodó segítette telefonhívásokkal az ökumenikus segélyvonalat. Az itt befolyt pénzt ezután szétosztották a karitatív szervezetek között, 20 millió forint jutott a máltaisoknak. Ebből az összegből vettek tizenháromféle tartós élelmiszert és tisztítószereket. A segítséget kérők közül sokan már korábban is kapcsolatban álltak a szeretetszolgálattal, ami most a somogyi régióban teríti az adományokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában