egyszerűsítés

2020.05.29. 17:30

Bejelentés csökkenti az adminisztrációs terhet is

A Somogy Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint újabb kormányzati intézkedés segíti az állampolgárok egészségének védelmét, egyben a vállalkozások működését. Hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység.

Sonline

A kormány a bürokráciacsökkentő intézkedéssel igyekszik minimalizálni az ügyintéző-ügyfél találkozások számát, valamint mérsékelni a vállalkozások adminisztrációs terheit. Az intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység.

A változtatás lényege, hogy az engedélyköteles tevékenységek egyes kivételekkel már elektronikus úton, ügyfélkapun, online űrlap segítségével vagy e-mail útján történő bejelentést követően gyakorolhatók lesznek. Így sok más ügy mellett például az üzletek működésének engedélyezése, vagy egy építmény használatba vételének engedélyezése is lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá válhat a rendeletnek köszönhetően.

Amennyiben a hatóság nyolc napon belül nem tiltja meg a tevékenység végzését, úgy az szabadon gyakorolható a kilencedik naptól. Abban az esetben, ha másik szakhatóságot is be kell vonni a folyamatba, a határidő 12 napra módosul. Az egyszerűsített ügyintézés csak az eljárást egyszerűsíti, a bejelentésben szereplő tevékenység folytatásához a jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése alól nem ad felmentést.

A hivatalok többek között akkor tilthatják meg a tevékenység végzését, ha az az egészség, élet vagy a környezet biztonságát veszélyeztetheti, kárt okozhat, továbbá, ha a bejelentés hiányos, vagy visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethet. A határidőn belül megtiltott tevékenység esetén a hatóság – az eddigi szabályok szerint – teljes körűen lefolytatja az engedélyezési eljárást. Az újfajta, úgynevezett ellenőrzött bejelentés nemcsak kisebb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra és magánszemélyekre, de az illetéknek vagy igazgatási szolgáltatási díjnak is csak az ötven százalékát kell befizetni, amennyiben nem szükséges az engedélyezési eljárás.

A rendelet nem terjed ki azokra az ügyekre, amelyek esetén nemzetközi vagy uniós szabályozás alapján mindenképpen szükséges az engedélyezési eljárás, így például a tűzfegyver megszerzéséhez és tartásához ezentúl is szükséges az eljárás lefolytatása. A rendelet továbbá nem vonatkozik a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyekre, valamint azokra sem, amelyek során a hatóságnak kell mérlegelnie valamilyen pénzbeli vagy természetbeni juttatás megállapítását. A rendelet további ügycsoportokat is felsorol, amelyek esetén továbbra is szükséges az engedélyezés, ilyenek többek között a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, a jármű műszaki vizsgája, a honosítás és az eredetvizsgálat vagy a bányászattal, veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek.

Évente 3-4000 különböző eljárásfajtában közel 25 millió engedélyezési eljárást folytatnak le a kormányhivatalok és más közigazgatási szervek. A mostani rendelet illeszkedik a már korábban meghozott, bürokráciacsökkentést célzó intézkedések körébe, amelyek által a kormány több lépésben csökkentette az eljárások számát, eltörölte vagy mérsékelte az illetékeket, és rövidítette az ügyintézési határidőket.

 

A kormányhivatal weboldalán elérhető az űrlap

A bejelentés alapján végzett tevékenységeket a kormányhivatalok és a járási hivatalok munkatársai fokozottan ellenőrzik a jövőben. A Somogy Megyei Kormányhivatal és a járási hivatalok bejelentésre szolgáló e-mailjei a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/ellenorzott-bejelentesek/bejelentesek weboldalon érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában