Járványügy Somogyban

2020.05.02. 18:38

Hétfőtől nagyobb biztonságban utazhatunk a helyi autóbuszokon

Hétfőtől új óvintézkedést vezet be a Kaposvári Közlekedési Zrt. 

Sonline

Forrás: illusztráció

Kötelező lesz a szájmaszk viselése minden utas, valamint minden buszvezető számára. A járműre csakis azokat a felszállókat engedik fel, akik megfelelnek ennek a kikötésnek, szájukat és orrukat letakarva léphetnek csak a gépjárműre. Éppen emiatt a sofőrt az utastértől elválasztó kordont megszüntetik és ismét az első ajtón lehet a buszra felszállni, a hátsókon pedig le.

Mindemellett újra megvásárolható lesz a buszmenetjegy a buszsofőrtől, akinek kötelező a maszk és kesztyű viselete, valamint a fertőtlenítés biztosítása. Az autóbuszokat természetesen továbbra is napi rendszerességgel fertőtlenítik.

A Kaposvári Közlekedési Zrt. felkészült arra is, hogy a járványügyi korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan bővítse járatai számát, amennyiben az utasforgalom indokolja ezt. Nemrégiben a munkába járókat segítve bővítették a toponári 8-as és 8E-s járatokat is. Az érettségire való tekintettel a hétköznapokon ismét menetrend szerint közlekedik a 81-es autóbuszjárat a helyi autóbusz-állomás és a Kisgáti városrész viszonylatában. A járat a helyi autóbusz-pályaudvarról 07:05-kor és 07:20-kor, illetve visszafelé a Kisgát fordulótól 07:15-kor és 07:30-kor indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában