Járványügy Somogyban

2020.05.24. 20:00

Királyságra készülnek pünkösdkor a hotelek

Júniustól az összes somogyi szálloda fogad vendégeket, sőt van olyan, amely már a következő hétvégén kinyit majd. A foglalások néhány napja élénkültek meg.

Koszorus Rita

A koronavírus-járvány miatt sorra érkeztek a lemondások, átfoglalások a somogyi, balatoni szállodákba. A kijárási korlátozás kihirdetése után a legtöbb ismert és nagy forgalmú balatoni szállásadó bezárt. Kényszerszünetet tartott a zamárdi Hotel Wellamarin is, a szálloda péntektől azonban újra tárt kapukkal fogadja a vendégeket.

A hotel munkatársai elmondták: már gőzerővel készülnek a nyitásra. A wellness részt a hatályos rendelet szerint nem nyithatják meg, viszont a szabadtéri medence és a napozóterasz várja a turistákat. A szállásszolgáltatások mellett félpanziós ellátás is lesz, ám a pincérek a szabályoknak megfelelően szájmaszkban és kesztyűben szolgálnak fel.

– Kevés volt a lemondás, mivel a szállásdíj nagyobb részét előre rendező vendégek nagyobb kedvezményt kaptak – mondta Kiss Annamária marketing vezető. – A legtöbb foglalás ennek megfelelően ilyen feltételekkel született, így ezeket csak módosítani lehetett. A többi foglalás vagy későbbi időpontra került, vagy visszakérték a vendégek a befizetett összeget. A márciustól májusig tartó kiesést már nem tudják pótolni a létesítményben, a vendégéjszakák fele így kiesik.

A nagyobb siófoki hotelek még nem most, hanem egy héttel később, pünkösdre tervezik a nyitást. A CE Pláza Hotelben az elmúlt napokban egyre több foglalást regisztráltak. – Már olyan ütemben érkeznek a foglalások, hogy bizakodásra ad okot – mondta kérdésünkre Tóth Gergely ügyvezető tulajdonos. – Sőt, ezek alapján a nyári szezonra akár meg is telhet a szálloda. Igaz, egyelőre a július és az augusztus nem erős, de optimisták vagyunk.

Az egyik legnagyobb tóparti négycsillagos szálloda, a Hotel Azúr pünkösdre időzíti a nyitást. – Az elmúlt két hétben élénkült meg a forgalom – mondta lapunknak Ster­nóczky Balázs értékesítési és marketingigazgató. Hozzátette: amíg az eddigi években a júniust 70 százalékos kihasználtsággal vitték, most örülni fognak a 40 százalékosnak is.

A beltéri medencéket nem lehet még használni, és a gőzkabinok, szaunák sem vehetőek igénybe, ezért kérdéses, hogy mennyire lesznek bátrak a turisták – vetette fel Sternóczky Balázs, hiszen a szolgáltatások hiánya egyértelműen azt sugallja a vendégeknek, hogy teljesen nem múlt el a járványveszély.

A nagyatádi Hotel Solar nem zárt be a vírusveszély legkritikusabb időszakában sem, bár forgalmuk alig volt. – Átutazó vendégeink ma már szerencsére vannak – mondta érdeklődésünkre Nagyné Huszár Andrea igazgató. – Érkeznek már foglalások is, a májusiakat áttettük későbbre. Három hónapos csúszásunk van a foglalások terén, amely természetesen bevételkiesést jelent, ám most még nehéz megmondani, pontosan mekkorát.

Újabb milliárdok érkeznek a turizmusba

Újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány a hazánkban található szálláshelyek teljes körű felújítására, s további turisztikai fejlesztésekre. Erről Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója beszélt a napokban a nyilvánosság előtt. Azt is elmondta, 5 milliárd forint jut balatoni kempingek fejlesztésére, s még ezen a héten 85 milliárd forint támogatást adnak a 100 szobánál nagyobb vidéki hotelek korszerűsítésére, köztük négy ötcsillagos szálloda megújítására. A szakember arról is beszélt, hogy mindezeken túl a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. Ennek célja, hogy a 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatásban részesüljön még ebben az évben. Ezzel is támogatva a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában