Járványügy Somogyban

2020.05.02. 19:00

Megemlékezés helyett inkább maszkokat varrnak az idősek

Március végén ünnepelték volna Kaposmérőben a nyugdíjasklub megalakulásának negyedszázados évfordulóját, azonban a járvány átírta a forgatókönyvet: a megemlékezés helyett szájmaszkokat készítenek a helyiek számára.

Varga László

Az év eleje óta készültek a jubileumra, ma pedig kétséges, hogy egyáltalán sor kerülhet-e az eseményre. Mindezekről a tíz éve klubvezető Ambrus Györgyné beszélt lapunknak. Elmondta, hogy a megalakulásuk az idősek hónapjához fűződik, amikor is egy kaposvári nyugdíjas szervezet adott műsort Mérőben. Ez adta az ötletet a helyi szervezet létrehozásához.

Az első vezetőjük Herceg Jánosné lett, akinek az irányításával dalokkal, versekkel, prózákkal vettek részt a kulturális bemutatókon. Segítséget kaptak az iskola pedagógusaitól, a Wéber házaspártól, Miovecz Jánostól és Hoppár Sándornétól. A klub hamar aktív szereplője lett a falu életének is, napjainkban pedig a harmincnyolc fős társaság száj­maszkok készítésében közreműködik. A varrást a klubvezetőn kívül Dudás Jutka és Szalai Ferencné végzi.

Teljesebb életet élhetnek

A 25 éves kaposmérői nyugdíjas szervezet szoros kapcsolatot tart a helyi önkormányzattal, kiváló az együttműködésük Pukner Gábor polgármesterrel. A társaság tagjaira minden helyi eseménynél számíthat a falu, és az egyesület is számíthat az önkormányzat segítségére. Évente kirándultak, közös rendezvényeket tartottak a környező időskorú szervezetekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában