felkészülés

2020.05.30. 20:00

Sövényt nyírtak, padot töröltek

Ásót, kapát és különféle kerti szerszámokat ragadtak a kaposfürediek az elmúlt napokban azért, hogy megszépítsék a Orgona utca melletti parkot.

Marosi Gábor

A tucatnyi önkéntes kitisztította a halas szökőkutat, felnyírták az elterebélyesedett sövényeket, összegyűjtötték a nyesedéket, majd kihelyezték a köztéri padokat is az utcára. A szokásosnál azonban kevesebbet, azért, hogy be lehessen tartani a megfelelő távolságot.

Nagy Attila, a településrész képviselője elmondta: fontosnak érezték, hogy rendbe tegyék a parkot, hiszen a településrésznek ez népszerű, központi helyszíne. A park szomszédságban található több butik, bolt, orvosi rendelő és egy étterem is. A kaposfürediek a közelben lévő parkoló környezetét is rendbe rakták. Az elszáradt növények helyett újakat ültettek, tuja, tiszafa és babér is került az kaspókba.

Nagy Attila kiemelte: a járványhelyzet miatt sokáig vártak a parkcsinosítással, végül azonban sikerült széppé varázsolni a környezetet. Hozzátette: bízik benne, hogy a következő alkalomhoz még több kaposfüredi csatlakozik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában