támogatás

2020.06.09. 09:00

Elnyert pályázatból korszerűsödik a közösségi tér

A Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület (BÉKE) LEADER pályázaton 2,87 millió forintot nyert az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) épületének korszerűsítésére, fejlesztésére.

Györke József

Fotó: Picasa

Balogh István az IKSZT elnöke azt mondta: ebből a pénzből és az önkormányzati támogatásból 70 négyzetméternyi járdát térköveztek le, az épülethez 80 négyzetméternyi, oldalt nyitott, fedett előteret építettek. Egymillióért pedig nagy teljesítményű fűrészgépet, porszívót, hangosítót, térfigyelő kamerarendszert telepítettek a vagyonvédelem érdekében.

Szabó Bence polgármester megköszönte képviselőtársai és a vendégek segítségét és azt, hogy a „BÉKE” szervezettől és a helyi tűzoltóktól is minden segítséget megkap munkájához és az együtt gondolkodáshoz.

– Példaértékű az integrációs munka a településen – emelte ki Szászfalvi László ország­gyűlési képviselő. – Köszönet Balogh István elnöknek, aki mondhatni, a település szíve-motorja. Bolháson megmutatkozik a roma és nem roma emberek összetartozása, összefogása településükért. Országosan is példaértékű, amit tesznek. Ezzel is biztosítják egymás kultúrájának megőrzését. Az lenne az igazi, ha országosan is minél több településen lenne ilyen aktív közösség, mint Bolháson – hangsúlyozta Szászfalvi László.

Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke is elismerően szólt a település jelenlegi és korábbi vezetőiről. – Öröm, hogy Szabó Bence még csak pár hónapja a falu első embere, de már sokat alkotott – emelte ki, majd arra kérte a falu vezetését, hogy töltsék meg tartalommal továbbra is az épületet és környékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában