nagypiac

2020.06.05. 16:00

Komoly pácba kerültünk a tök és a borsó között

Bármennyire jóindulattal nézegette az emberfia pénteken az idősáv előtti nyüzsgést a kaposvári nagypiacon, mely már igazán kora nyári pezsgéssel köszöntötte a vásárlókat, valahogy az volt az érzésünk: jó néhány idős hölgy és úr kerülte ki a hamarosan oszladozó korlátozást, s pakolta dugig cekkerét szezonális finomságokkal.

Sonline

Fotó: LANG ROBERT

Melyekből minden földi jót megkaphattunk, ha volt elég rávalónk a pénztárcánkban. Kicsit egybe csúsztak a gyümölcsök, mert a az akciós eper pultja előtti sort ügyesen kikerülve egymás után botlottunk a hatszáz forintos cseresznye, az ezer forintért kínált korai meggy, a háromszáz forintos dinnye, a hétszázért kínált málna csábító ajánlatába. Némi fejtörésre adott okot, hogy a napsütötte Hispánia őszi és kajszibarackja, előbbi 1800, utóbbi 1300 forintos kilónkénti megközelítésben, vajon mennyire versenyképes a legkorábbi somogyi őszibarackkal, amit kereken egy ezresért adtak volna, ha éppen nem bírnánk várni még a valódi érésre a nyáron.

A palántarengetegben feltűnt az egyenárazás. Hatszáz forintért például gyakorlatilag olyan csípős paprikákat különlegességet nevelgethetünk kertünkben a csilitől az ebek nemi szervéről elnevezett rettenetesig, amit nem szégyellünk, s amibe csak addig pirulunk bele, amíg muszáj.

A szombati főzeléknaphoz komoly fejtörést okozott, hogy a zsenge zöldborsó és a zamatos tök is erősen elgondolkodtatott minket a folytatásról. Akárhogy is vesszük a borsó hat-hétszáz forintos ára, még fejtetlenségében is ígéretes ízélményt kínált, s a nem mindenkinek ennyire egyértelmű tök fele ennyiért a hozzá illő, kétszáz forintos kaporcsomóval kelt versenyre gyomorfantáziánkban. A feltéthez is találtunk különlegeset, hiszen a húsos pultoknál örömmel tájékoztattak: friss nyúlhús kapható. Nem csoda, hogy azonnal fokhagymacsomók után kezdtünk kajtatni...

 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2020. június 5.

Eper (magyar szabadföldi)

1300 Ft/kg-tól

Meggy

800 Ft/kg-tól

Cseresznye

800 Ft/kg-tól

Őszibarack

1390 Ft/kg-tól

Kajszi

1200 Ft/kg-tól

Nektarin

890 Ft/kg-tól

Dinnye

299 Ft/kg-tól

Málna

2800 Ft/kg-tól

Fekete ribizli

1200 Ft/kg-tól

Piros ribizli

1500 Ft/kg-tól

Áfonya

850 Ft/doboz

Zöldborsó

700 Ft/kg-tól

Spenót

200 Ft/ csomagtól

Új vegyes zöldség

399 Ft/csomótól

Új sárgarépa

150 Ft/ csomótól

Új zöldség

150 Ft/ csomótól

Vajbab

1800 Ft/kg-tól

Paradicsom

490 Ft/kg-tól

Lecsó paprika

390 Ft/kg-tól

Új káposzta

350 Ft/kg-tól

Új kelkáposzta

490 Ft/db-tól

Új burgonya

350 Ft/kg-tól

Új zöldség

250 Ft/csomótól

Új sárgarépa

380 Ft/csomótól

Csemege uborka (kovászolni való)

680 Ft/kg-tól

Cukkíni

590 Ft/kg-tól

Saláta

100 Ft/db-tól

Csemege kukorica

398 Ft/db-tól

Csirke szárny

515 Ft/kg-tól

Csirke egész comb

499 Ft/kg-tól

Csirke nyak

250 Ft/kg-tól

Csirke mell filé

1075 Ft/kg-tól

Sertés comb

1550 Ft/kg-tól

Sertés oldalas

1500 Ft/kg-tól

Sertés lapocka

1500 Ft/kg-tól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában