gépmadárfészek

2020.06.16. 14:00

Marcaliban landolhat az első saját légibázis

Összesen kilenc új légibázis létesül hamarosan országszerte, amelyek közül a marcali bázis lehet az első, a város ugyanis ingyenesen egy hektáros területet adott a Készenléti Rendőrségnek erre a célra.

Koszorus Rita

Egy zöld Toyota kisbusz és egy bordó Suzuki ütközött Nagybajom és Böhönye között. A személyautóban egy négytagú család ült, az anya meghalt, egy kisfiú és egy csecsemő megsérült. A balesetnek hét sérültje volt.  

Fotó: Lang Róbert

A légimentés még korábban egy kormányrendelet értelmében került át a Készenléti Rendőrséghez. A mentőhelikopterek állomásait 80 kilométer sugarú körönként létesítik, ugyanis jelenleg kevés van a vásárolt légijárművekhez. – Ehhez a számításhoz Marcali tökéletesen illeszkedik – mondta el a Somogyi Hírlapnak Sütő László, Marcali polgármestere. – Néztünk területeket és az új ipari parkban lévő, kenyérgyár mögötti telek tűnt a legjobbnak. Sütő László hozzátette: hamarosan közművesítik a telket, s a tervezési folyamat is megindult már, hiszen a szakemberek már bejárták a területet.

Először 2011-ben került elő a helikopterbázis gondolata, ám tíz év alatt nem vált valóra a terv. Most úgy tűnik, 2021-re mégis elkészülhet a marcali légibázis.

Mint arról korábban beszámoltunk, a mentőhelikopterek beszerzéséről a kormány korábban döntött, ráadásul az is tény, hogy 2020. január 1-től a korábbiaktól eltérően a Készenléti Rendőrség garantálja a betegellátás folyamatosságát. Ezzel együtt döntés született arról is, hogy zavartalan működését a légi mentés technikai feltételeinek biztosításával. Magát a mentési munkát a Légimentő Nonprofit Kft. végzi, s az egészségügyi szakmai munkát az Országos Mentőszolgálat látja majd el.

A mentőhelikopterek jóval gyorsabban érnek el a bajba jutottakhoz a mentőautóknál, így Somogy megyében is azonnal segítséget kaphatnak a balesetek sérültjei a marcali fejlesztésnek köszönhetően – jegyezte meg a polgármester. Arról nem beszélve, hogy mivel állandó kiszolgáló személyzetre lesz szükség a marcali légibázison, remélhetőleg új munkahelyeket is jelent az észak-somogyi város lakói számára. A somogyi sérültekhez a legközelebb lévő állami légibázisról, Balatonfüredről indultak el a helikopterek. A Veszprém megyei bázishoz hasonló működik még Szentesen és Budaörsön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában