fotók

2020.06.15. 19:45

Maszk és sorszám: megrohamozták az újranyitó könyvtárat

Csaknem három hónap kényszerszünet után, hétfő délelőtt újra kinyitott a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár. A hír futótűzként terjed a városban, az olvasók egymás után érkeztek, belépni viszont egyszerre csak húsz embernek lehetett.

Marosi Gábor

Fotó: ANDRASSY Zoltan

– Legyen kedves feltenni a maszkot és húzni egy sorszámot – mondta a könyvtár egyik dolgozója az intézménybe érkezőknek. A hétfőtől újranyitott épületbe csak ezekkel a feltételekkel lehetett bemenni. A könyvtár ajtajában fertőtlenítőszert is elhelyeztek, így be-, illetve kilépéskor mindenki használhatta a védőfolyadékot.

Az első nap tapasztaltai szerint; az olvasók jól fogadták a szabályokat és mindenki igyekezett betartani az előírásokat. A legtöbben krimi, romantikus és szórakoztató könyveket kölcsönöztek ki. Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója kiemelte: ez a hét egy speciális, átmeneti időszak, ami azt jelenti, hogy délelőtt tíz órától, délután négy óráig van nyitva a könyvtár. Kedden pedig déltől négyig várják az olvasókat. Jövő héttől átállnak a nyári nyitvatartásra, így az emberek délután öt óráig kölcsönözhetnek könyveket, két nap pedig csak este hétkor zár be az épület.

– Húsz ember lehet egyszerre a megyei könyvtárban – hangsúlyozta Horváth Péter. – A Honvéd utcai fiókkönyvtárban pedig csak öten. Emellett arra kérünk mindenkit, hogy tartsa be a másfél méteres távolságot. – Már az első nap nagy volt az érdeklődés – folytatta. – Erre számítottunk is, hiszen az elmúlt három hónapban sokan telefonáltak és arról érdeklődtek, mikor nyitunk ki újra. Az emberek folyamatosan jönnek, az újranyitás örömét pedig sokan kommentelik a könyvtár Facebook és az Instagram oldalán is. Néhány könnyítést bevezettünk. Június végéig nem számolunk fel késedelmi díjat, azért hogy mindenki vissza tudja hozni a lejárt könyveket. Az elmúlt három hónapot úgy kompenzáljuk, hogy aki március tizenhetedikén vagy azt követően érvényes tagsággal rendelkezett, annak három hónappal meghosszabbítjuk – mondta a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

https://www.facebook.com/konyvtarkaposvar/photos/a.121851114563124/3111681718913367/?type=3&theater

Horváth Péter hozzátette: azokat a könyveket, amelyeket az olvasók visszavisznek a könyvtárba, két napig karanténba zárják és csak azután kerülnek vissza a polcra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában