mesterség

2020.06.12. 16:19

Mesterszerszámok egy kis házi múzeumban

Hírt kaptam, hogy Nagyatádon létezik pár hete óta egy kis mesteremberek szerszámait bemutató kiállítás.

Györke József

Fotó: Picasa

Felkerestem Gottvald Miklós asztalosmestert, aki több mesterség szerszámait is bemutatta. Ahogy mondta, 1971 – 74. között töltötte inaséveit, 1982 óta kezdte gyűjteni a szerszámokat. A szakmája szerszámait volt a legkönnyebb, hisz édesapja is asztalos volt. A koronavírusnak köszönhetően jött létre a kiállítás. A korábban gyűjtött eszközöket végre rendszerezte, majd készített egy polcrendszert, ahol el is helyezte őket.

Aki kíváncsi, megtekintheti a disznóöléses böllér-szerszámos polcon a bárdot, a késeket – köztük az I. világháborús szurony-kést, perzselőt és késfenőket. Csodálatos a 70 gyalu is a polcokon. A legkisebbtől a közel egy méteresig megtalálhatóak. Mellettük a sokféle keretes fűrészt láthatjuk. Alattuk pedig az egyszerű fogókon keresztül a különleges fogók és kalapácsok találhatók.

Jól megfér egymás mellett az ács, az asztalos, a sírköves, a cipész és az üvegező eszköz, vagy akár a bognár érdekes formájú gyalui, lyukfúrói. A mester úr büszkén mutatta az első keresetéből 1974-ben vásárolt öreg kerékpárját, valamint a Zala folyón készült fotót, melyen a vitorlás csónakját festette 1975-ben. Ugyancsak büszke a víztartalom mérőjére is, amit már több múzeum is kért, mert kevés van az országban.

Két helyiségben pedig száz éves vagy még idősebb bútorok is vannak. Van egy nagyon jó állapotú zongorája is. Nevetve mondta, sajnálja az örökösöket, mert lesz elég munkájuk, ha el akarják pakolni a gyűjteményt.

Szívesen vállal üvegezést, képkeretezést is. Több száz keretforma közül választhat az érdeklődő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában