segítőkészség

2020.06.30. 06:00

Nyíltság, egymás felé fordulás élteti a Somogyiak Baráti Körét

Németh Julianna, a Budapesten működő Somogyiak Baráti Körének elnöke Lengyeltóti, Somogyvár, Szőlősgyörök és Várda polgármesterét azzal kereste meg: szívesen segítenének olyan, iskoláskorú gyermeket nevelő, hátrányos helyzetű családoknak, amelyekre az online oktatás plusz terhet rótt. Településenként 50-50 ezer forintot ajánlott fel a mintegy 200 tagot tömörítő egyesület.

Lőrincz Sándor

Fotó: TIBOR KOVACS

A közösségteremtésen és építésen túl a nemes ügyek felkarolása mindig is meghatározó szempont volt a kör történetében. A negyvenedik születésnapjára készülő szervezet legutóbbi taggyűlésén elfogadott beszámolójából is kiderül: fogékonyak minden értékre; kirándulások, múzeumlátogatások, koncertek, irodalmi és művészeti programok sora adja a mindennapok örömét – köztük a szép emlékű somogyi látogatások, amelyek jobban megdobogtatják a baráti kör tagjainak a szívét.

Az új elnökséggel működő kör vezetése a korábbinál sokkal nagyobb kezdeményezőkészséget és önállóságot szán a tagoknak, s mint megtudtuk: számos esemény előkészítése és megvalósítása már a múlt év során is a tagok javaslata alapján történt.

S hogy a hazai rendezvényeken kívül mely somogyi településekre látogattak el tavaly? A helyi polgármesterek meghívására Fonyódon a kolbászfesztiválon kóstolgatták a disznótorost, részt vettek a hagyományos gyugyi búcsún, Somban a sütifesztiválon, Somogyváron a Szent László Napokon, Lengyeltótiban a Tóti napokon, a diófesztiválon érezték oly jól magukat, de várta őket Várda is, Niklára pedig Berzsenyi szellemisége vonzotta a kör tagjait, akik a somogytarnócai születésű színésznek, Papp Jánosnak, Nikla díszpolgárának Ikercsillagok című előadását is különös élvezettel hallgatták.

A kör életében mindenkor felemelő ünnep volt, ha egy-egy falu vagy város a fővárosban mutatkozott be. Ezúttal Somogyvár volt a díszvendég. Gyurákovics László, a történelmi település első embere megemlékezett gróf Széchenyi Imréről, meglátogatták a Szent István-bazilikát, s a kör törzshelyének számító Duna Palotában a Sárga Rózsa Dalkör műsorán somogyváriak és egykori somogyiak együtt sírtak és nevettek.

Gáspár Tamás elnökségi tag érdekes összegzést készített a közösségről. Egy nyílt beszélgetés során arra keresték a választ, mely értékek vihetik előrébb közös ügyeiket. A szülőföld szeretetét, a somogyi gyökerek további mélyülését, a kapcsolatépítést, illetve a fiatalítást, mert valljuk be: a baráti kör régi gondja, hogy tagságát zömében a „régebb óta fiatalok” alkotják; jóllehet: a fővárosban sok somogyi származású fiatal (is) él...

Milyen baráti körben érzem jól magam? – fogalmazódott meg a kérdés, és a válaszokból kiviláglott: a közösség tagjai az őszinteséget, az emberséget, a szeretetet értékelik a legnagyobbra. A tagok többsége elkötelezett amellett, hogy csak a nyíltság és a jóakaratú egymás felé fordulás képes összetartani a közösséget. Ez nem azt jelenti, hogy vitára vagy véleménykülönbségre ne lenne szükség, csupán azt, hogy bármilyen helyzetben tudják a tagok: a másik nem akar rosszat.

Példamutató pedig akkor maradhat a közösség, ha az egymás felé, valamint a szociális-kulturális, a szülőföld felé való fordulás együtt képes jelen lenni tevékenységükben. Elhangzott: „olyan közösségben érzem jól magam, amely lehetővé teszi, hogy egyre többet tudjunk meg egymásról; egymás élettörténetéről, gyökereiről, életútjáról, hivatásáról. Ezzel együtt hozzá tudok jutni folyamatosan a friss hírekhez, eseményekhez és véleményt is tudok hozzá fűzni egy interaktív internetes oldalon.” Az is megfogalmazódott: a tagok számára olyan baráti kör a legszimpatikusabb, amelynek programjaihoz, azok sikeréhez mindenki hozzátesz valamit. Legyen az akár süteménysütés, akár előadás-szervezés. Valamiből mindenkinek ki kell venni a részét...

Felmerült az is, hogy milyen programokban jelenhet meg mindez? A jelenlévők felettébb változatos tematikájú programokra tettek javaslatokat; láthatóan széles körű az érdeklődés és az igény.

Megfogalmazódott többek között, hogy örömmel vennék az irodalmi, művészettörténeti és zenei témájú előadásokat – köztük a hetesi születésű Vikár Béláról, a jeles etnográfusról, népzenegyűjtőről, aki viaszhengerekre rögzítette népdal felvételeit, de a somogyi kastélyok, kastélyparkok, a tudományos eredmények, a környezetvédelem, valamint a néprajzi értékek is foglalkoztatják a kör tagjait. Érdeklődnek a reneszánsz kertek Kárpát-medencei hatásai iránt éppúgy, mint Somogy­ország kulturális, történelmi, művészeti öröksége iránt. Emellett filmklubra is mutatkozott igény, s más, kreatív programokra, mint gyerekjáték- és bizsukészítésre, tojásfestésre, hímzésre, de sportprogramokon is szívesen részt vennének, mint ahogy továbbra is kíváncsian várják a települések bemutatkozását.

A programjaikhoz, azok sikeréhez mindenki hozzátesz valamit

Jut segítség a határon túlra is

A körtagok rendezvényeken való részvételükkel segítették a kárpátaljaiakat, a csángókat, és a „Mozdulj” Közhasznú Egyesület szervezésében a fogyatékkal élőket. Ismét társrendezői voltak a Szőlősgyörökben az 1848-as szabadságharcot felidéző konferenciának, majd pedig a Göre Gábor Humorkonferenciának.

A kör tagjai értékpártiak

Jövőre lesznek 40 évesek. A kör tagjai eddig mindig úgy ünnepelték a jubileumi évfordulókat, mintha 1980-ban alakultak volna, de a levéltárak dokumentumai, a korabeli újságcikkek egyértelműen bizonyítják, hogy 1981. december 10-én alakult meg a Somogyiak Baráti Köre, elnöke Szirmai Jenő, tiszteletbeli elnöke Losonci Pál, titkára Gyenesei István volt. Így a 40. születésnapot 2021-ben rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában