folyt a vér

2020.06.25. 16:31

Telt ház volt a Somogyi Hírlap véradásán

Rögtön a nyitáskor heten vártak arra, hogy vért adhassanak a Somogyi Hírlap szokásos rendezvényén, amelyet csütörtökön tartottak a Kapos Hotelben. Ez meglepetéssel és örömmel töltötte el a vöröskeresztes munkatársakat.

K.G.

Kell is segítség, hiszen a koronavírus-járvány jócskán visszavetette a megyei véradást.

– Kiemelten fontos, hogy ezen a nyáron jöjjenek az emberek vért adni – erősítette meg Hujber Tamás, a Magyar Vöröskereszt somogyi szervező koordinátora. – Nyáron egyébként is kevesebb a véradó, hiszen ez a szabadságolások, az iskolai szünet időszaka, viszont a vérre folyamatosan szükség van. Főként a járvány után, mert maradtak el véradásaink, hiszen az iskolák zárva voltak, az üzemekbe nem tudtunk eljutni. Azóta részben sikerült pótolni a készleteket, de a nyár mindig nehezebb időszak a véradás szempontjából.

Somogyban évente 500 véradást rendeznek átlagosan 14-15 ezer résztvevővel, de csak remélni tudják, hogy a járvány okozta kimaradások ellenére ismét összejön ez a létszám az év végére. Befolyásolja a végeredményt az is, hogy milyen szokásos sport vagy szórakoztató rendezvények maradnak el a nyáron, mert ezeken általában mindenütt megjelennek a véradást szervezők is. Ezért fontos, hogy aki 18 éves elmúlt, legalább 50 kiló, azt szeretettel várják. Az időpontok a veradas.hu honlapon találhatók meg, illetve a Vöröskereszt megyei szervezetének weboldalán. Lapunk véradására végül 17-en jöttek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában