alapkőletétel

2020.07.14. 19:38

Buzsák népművészetét és a Nagyberek élővilágát mutatja majd be a központ

Egy virtuális csónakban ülve evezhetünk, és közben megcsodálhatjuk a Nagyberek vízi élővilágát – ez csak az egyike a most felépülő buzsáki interaktív látogatóközpont látnivalóinak.

Kovács Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

A turisztikai centrum alapkövét ünnepélyes körülmények között kedden tették le a településen, köszöntőt mondott Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Neszményi Zsolt kormánymegbízott. A létesítmény építése ugyan már korábban megindult, de amíg egy hiányzó 65 millió forintos kiegészítő támogatás nem érkezett meg, addig az alapkő letételével vártak egészen mostanáig. A megyei önkormányzat és a kormány végül segítséget nyújtott, így megérkezhetett a támogatás hiányzó részlete, és ezzel biztossá vált a beruházás befejezése, mert az épületnek az év végéig el kell készülnie, felelte érdeklődésünkre Kara Lajos, Buzsák polgármestere.

Buzsák valamennyi népművészeti hagyományát bemutatja majd a látogatóközpont, a híres helyi hímzéstől a fafaragásig. A Balaton és a Nagyberek élővilágát interaktív módszerekkel hozza közel a vendégekhez, hasonlóan a niklai mézmúzeumhoz. Lesznek kirakós játékok, a puzzle-ből kirajzolódik a Nagyberek térképe, illetve az ott őshonos halak, vízimadarak, növények képei. Az 505 millió forintból megvalósuló új turisztikai központ egy közlekedési csomópontot is teremt Csisztafürdőn, mert itt találkozhat az épülő a fonyód-csisztai kerékpárút, innen indul majd a Csisztapuszta-Buzsák-Öreglak-Somogyvár-Somogyvámos kerékpárút, sőt ide érkezik be a balatonfenyvesi kisvasút is.

A kerékpárutaknak most folyik a közbeszerzése, kedden járt le a határidő, két héten belül értékelik a pályázatokat és kivitelezőt választanak, avatott be a részletekbe Kara Lajos. A jövő év végére elkészülhetnek a kerékpárutak. Ezzel fellendülhet a helyi turizmus, és Buzsák összekötő pont lehet a Balaton déli partjának nyugati felén a turisták útvonalaiban. A csisztai termálfürdőben az idegenforgalmi szezont előre lehet hozni, sőt meghosszabbítani, mert ide a rossz időben is érdemes ellátogatni a vendégeknek. Főként a Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár és Balatonlelle térségébe érkező turistákra számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában