óvó felügyelet

2020.07.11. 14:00

Állandó harc zajlik a gyerekekért

Sifter Gergely plébános, helyettes esperes püspöki biztosként „felügyeli” a tabi Szent Gellért Katolikus Óvodát és Iskolát.

Lőrincz Sándor

– Hogy látja, miben erősödhetnek a gyerekek, a szülők és a pedagógusok? – kérdeztük az atyát a tanév végén. – Ez egy átfogó feladat számos lelkipásztori teendőm mellett, amelyet szeretnék jól végezni, hiszen a fiatalok nevelése egyben a jövő nevelését jelenti – mondta. – Arra törekszünk, hogy a világi tanulmányok mellett gyermekeink lelkiekben is gazdagodjanak. Óvodánk telt házzal működik, amely nagy öröm, és talán mutatja azt, hogy amit teszünk, az jó. Iskolánkban is tudjuk tartani a lépést, hiszen amennyien elballagnak, legalább annyian jönnek is évről évre.

Mint minden más intézményben, olykor nálunk is akadnak nehézségek, de hiszem: ha a teremtő Isten kezébe helyezzük az életünket, biztosan tekinthetünk a jövőbe. Ezt célozzák az iskola életébe beépült lelki programjaink is. Tagadhatatlan: az országos szintű pedagógushiány hozzánk is begyűrűzik; nehéz pótolni a kiesőket. Bizony Tab kis település, így dilemmát jelent, hol tanuljon a gyerek: felekezeti vagy állami iskolában?

A szülők sok esetben pedagógust választanak, így abba az intézménybe íratják gyerekeiket, ahol a szerintük megfelelő pedagógus tanít. Ezért állandó harc folyik a gyerekekért, de örömmel és reménnyel telve mondom: iskolánk gyermekeinek létszámát sikerül tartani. Pedagógusainknak is kínálunk lelki alkalmakat a nagyobb ünnepek előtt, illetve az egyházmegyei tanévkezdő lelki együttlét is az egyházmegye gondoskodását bizonyítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában