járvány

2020.07.11. 11:30

Gondban van a vendéglátóipar

Roppant nehéz helyzetbe hozta a vendéglátóipari vállalkozókat a koronavírus-járvány. Sok helyütt munkaidőt kellett csökkenteni, hogy megtarthassák a dolgozókat, s olyan étterem is van a megyében, ahol kiszállításban erősítenek.

Koszorus Rita

Országszerte éttermek zárhatnak be a vírusveszély miatti forgalom-visszaesés miatt. Arról nem beszélve, hogy az óvintézkedések miatt csak kevesebb vendéget tudnak fogadni. Erről már a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) szezonnyitó balatonszárszói összejövetelén is szóvá tették az érintettek, hogy dolgozó lesz, talán vendég is, de kevesebb az asztal, hiszen tartani kell a távolságot.

A marcali Mézes Mackó étteremben a legnagyobb gond az otthon maradó vendég. – Körülbelül egyharmadára, de majdnem felére esett vissza a forgalom – mondta Pécsi Józsefné, tulajdonos. – A mai napig nem jött meg a szokásos forgalom, úgy látom, félnek az emberek. A másik ok pedig, hogy nincs pénzük étteremben étkezni.

A város egyik legnagyobb munkáltatója az Industrie Elektrik az elmúlt hónapokban összesen 360 dolgozótól vált meg, a vállalkozó szerint ez is érezteti hatását. Ők is kénytelenek voltak megválni dolgozóik egy részétől, de a törzsgárda megmaradt, hiszen ha eltűnik a koronavírus, dolgozni kell újra. Számítanak rá, hogy visszatér a forgalom, de egyelőre hiányolják a vendégeket. Még szembetűnőbb, hogy nem jönnek a német turisták a Balatonról. A Mézes Mackóban új szolgáltatás a kiszállítás, amit megtartanának hosszú távon is.

A balatonfenyvesi Szőlőskert Vendéglőben azonban már megjelentek a külföldi fogyasztó vendégek is. – Az elmúlt hétvégén már voltak osztrák és német vendégeink is – mondta Lepenye Tamás, tulajdonos. – Sajnos persze nincsenek annyian, mint ahogyan azt megszokhattuk, de néhányan szerencsére már visszataláltak a Balatonhoz.

A kaposvári Kapos Étterembe aránylag gyorsan visszatértek a vendégek, sőt kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, újra étkezhetnek a Kossuth téri patinás vendéglátóhelyen. – A távolságokat tartanunk kell az asztalok között, ez lecsökkenti a lehetőségeinket – mondta Gergely Ica, a Kapos Hotel és Étterem marketingigazgatója. – Nagy rendezvényeket nem tartunk, nincs nagy tolongás az étteremben, de lassan visszatérnek a vendégek.

Persze csak azután, hogy kipihenték magukat a Balatonnál. Hiszen Gergely Ica szerint most amiatt is szerényebb a forgalom a megyeszékhely belvárosában, mert sokan nyaralásukat töltik. A Kapos Étterem nem tett úgy, mint az éttermek többsége – s vezette be a házhoz szállítást kiesései enyhítésére – hanem csökkentették a munkatársak munkaidejét. A napi nyolcról négyórásra csökkentett új munkarend mentette meg a dolgozókat, így maradhattak el az elbocsátások.

Távolságot kell tartani, ritkábban állnak az asztalok

Messze még az alagút vége, sokáig tart a kilábalás

Bár a balatonfenyvesi Szőlőskert Vendéglőben ma már az asztaloknál idegen szavakat is hallani, ezzel együtt is úgy látja az étterem tulajdonosa – Lepenye Tamás –, hogy nehéz idők várnak még a vendéglátásra, hiszen csak nagyon lassan tér vissza az élet az éttermekbe. Arra a pezsgésre, ami a korábbi nyarakon jellemző volt a balatoni éttermekre, véleménye szerint még sokat kell várni. A hétvégék ugyan már erősek a balatonfenyvesi családi üzemeltetésű vendéglőben, de hét közben kevés a vendég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában