Minden napra Balaton

2020.07.26. 19:30

Háziasszonyokat képeznek a boglári táborban

Csupa-csaj tábort szervezett a Balatonboglári Kézműves Műhely megalapítója. Háztartási ismereteket oktatnak itt családias körülmények között, jó hangulatban fiataloknak.

Kovács Gábor

A varrás bonyolult, intette a varrógép mellett dolgozó lányokat Szabó Éva táborvezető, mire kórusban jött a válasz: nem is olyan nehéz! Délelőtt batikoltak, ebédet főztek, majd hímeztek, lekvárt tettek el, és közben vidáman tereferéltek, méghozzá lányokat érdeklő témákról. Szabó Éva öt évvel ezelőtt találta ki a kézműves műhelyt, és kézművestáborokat azóta is rendszeresen tart. Csak csajoknak szólót most először.

– Olyan dolgokat próbálunk ki, amelyeket otthon is csinálhatnak a lányok – mondta a táborszervező. – Tegnap szájmaszkot varrtunk, ezt ők találták ki maguknak. De egy tűpárnát is varrunk majd, hogy begyakorolják a hagyományos öltéseket.

Az asztalon egy a háztartásról szóló, 1903-ban háziasszonyoknak kiadott könyv hevert. A gyerekek megtanulhatták, mit csináltak otthon a nagymamáik és dédszüleik.

– Ha gyakorolják is, nem eleget – állította Szabó Éva, aki porcelántervezőként dolgozik. – Manapság az alapvető, kézügyességet igénylő műveletek is gondot okoznak a gyerekeknek. Már az ebédhez végzett krumplipucolás is, mert inkább az okostelefonra áll rá a kezük, de a műhelyben telefont nem használunk.

Az interneten sok étel képét megosztják, de a gyerekeknek gyakorlat közben kell rájönniük, mennyi mindent kell tudni ahhoz, hogy valakiből jó szakács legyen. A ruhákat is készen kapni, de egy öltözetet elkészíteni hasonlóan komoly munka, ennek a gyakorlatát is megismerhették a gyerekek.

A férfimunka a férfiaké otthon

A táborlét alatt kiderült, hogy a karanténidőszak megviselte a gyerekeket, kiéhezettek a baráti együttlétekre. A táborba a Balatonnál nyaraló, illetve boglári lányok vesznek részt, de még Buzsákról is érkezett érdeklődő. Szabó Éva hisz a hagyományos férfi-női szerepekben. Örül, ha a férfiak megállják a helyüket a háztartásban is, de még jobban tetszik neki, ha a családban a férfimunkát végzik el, például felvágják a fát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában