vadles

2020.07.27. 09:00

Elsőrangú bikákat lesnek a fák között Bőszénfán

Eddig nem tapasztalt forgalom van a szarvasfarmon, száznál is több vendég tér be naponta a Kaposvári Egyetem Tájgazdálkodási Központjába, Bőszénfára.

Koszorus R.

Az elmúlt napok strandolásra kevésbé, de kirándulásra, túrázásra annál inkább kiváló lehetőséget nyújtottak. Ez meg is látszik a szarvasfarm forgalmán. – Talán azt a felhívást is meghallották az emberek, hogy belföldi célpontokat találjanak meg – mondta Nagy János, a Vadgazdálkodási Tájközpont vezetője. – Az is nekünk kedvez, hogy nincs tipikus nyári hőség.

A betérő vendégek szívesen keresik fel a vadasparkot, de közkedvelt program az időutazásnak is beillő fogatozás. Hidegvérű lovak húzzák a kocsit, amely „komótosan ballagva” viszi el a turistákat a szarvasok birodalmába, vagyis az erdőbe. Itt aztán természetes környezetükben figyelhetőek meg a Zselic fenséges királyai.

Már önmagában az is élmény, hogy közelről láthatjuk a szarvasokat, vaddisznókat, muflonokat, de hétvégenként naponta kétszer be is sétálhatunk a gímszarvasok közé. – Ez igazán azoknak érdekes, akik nyitottak a természet szépségeire – mondta Nagy János. – Azok jönnek el hozzánk, akik észreveszik azt a biológiai sokszínűséget, ami a Zselicre jellemző. Nekik a szarvasfarm extra élmény.

Kedvelt program a traktoros szarvasnézés is, ám ezekben a napokban történik a farmon a bálázás, így ebben az időszakban a gépeket és a munkatársak figyelmét egyaránt ezek a munkák kötik le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában