vadászat

2020.08.16. 15:30

Elmarad a szokásos éves lelkesedés az őzbak vadászat idején

Nagyjából félidejéhez érkezett az őzbak vadászati szezonja, de messze még az éves terv teljesítése a somogyi vadászatra jogosultak számára.

Koszorus Rita

Naponta mintegy húsz trófeát bírálnak a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztályán. Pedig ilyenkor igazi dömping szokott lenni. – A tavaly évinek a hatvan százaléka esett mostanáig – mondta Bognár Tamás, vadászati felügyelő. – Tavaly ilyenkorra 901-et bíráltunk, az idén csupán 600-at.

Ebből az is látszik, hogy amint azt már előre jelezték lapunknak is a vadászok, hiányoztak a külföldi vendégvadászok ebben az időszakban. Volt olyan ország, ahonnan nem is érkezhettek volna, s sokan inkább óvatosságból távol maradtak a somogyi vadászterületektől. Ezt támasztja alá az is, hogy míg a tavalyi 901 őzbakból 529-et külföldi nimródok hoztak terítékre, addig idén a 604-ből 148-at. Ezzel együtt a szakszerűtlen kilövések száma is csökkent.

Másik probléma, hogy az elejtett őzbakok trófeáinak minősége sem olyan, mint amilyenre számítottak a szakemberek. – Nem volt jó a felrakás – magyarázta Bognár Tamás. – Ez megmutatkozik abban, hogy az érmesek aránya kevesebb. Tavaly 56 érmesünk volt, az idén ez csak 21. Ebből 14 bronz-, 5 ezüst- és 2 aranyérmes elejtés született. A legnagyobb, közel 500 grammos bakot a felsőmocsoládi Pokol Torka Vadásztársaság területén lőtték.

Jobb minőségű trófeákra számítottak a vadászati szakemberek

Persze ezek a számok még változhatnak, mivel szeptember végéig még érkezhetnek méretes trófeák. Hiszen, ahol csak hazai vadászok ejtenek el őzbakokat, ott általában egyszerre hozzák el a trófeákat bíráltatni. S erre a szezon végét követően harminc napig van lehetőség.

De az a gond, hogy a trófeák tömegei is hagynak némi kívánnivalót maguk után. Ennek okát egyelőre nem ismerik, de volt már arra példa, hogy nagy trófeasúlyra számított a vadász, a bírálat után viszont meglepődött az eredményen.

Az még komoly kérdés lesz a vadászatra jogosultaknak, hogyan tudják teljesíteni az idei kilövési tervet, hiszen az elmúlt esztendő azonos időszakában már a teljesítendő őzbakok 52 százalékát elbírálták, most csak 38 százalékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában