dicső múlt

2020.08.24. 17:30

Emlékmű és park hirdeti ezentúl a lengyelek és magyarok testvéri barátságát

Visztulai csoda. Ezt a nevet viseli ezentúl a városi művelődési ház melletti park ezzel erősítve a két nép barátságát. A parkban emlékkövet avattak a százéves varsói csata tiszteletére. A lengyeltótiak évtizedek óta példás barátságot ápolnak a lengyel testvértelepülésükkel.  

Kovács Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Kevéssé ismert, de sorsfordító szerepet játszott a 1920-as varsói csata abban, hogy száz évvel ezelőtt Közép-és Kelet-Európa megmenekült a kommunista hatalomátvételtől. A visztulai csoda, vagyis a varsói csata (1920. augusztus 13-25.) kellett ahhoz, hogy a lengyelek győzelmet arassanak a szovjet Vörös Hadsereg felett. Ez elképzelhetetlen lett volna a Trianon tépázta Magyarország segítsége nélkül: Teleki Pál miniszterelnök utasítására 35 millió lőszert küldtünk a lengyel hadseregnek.

E történelmi tény egy-egy mozzanatát emelte ki valamennyi szónok a hétfői lengyeltóti ünnepségen. Zsombok Lajos polgármester az emlékkő avatásán sorra vette a lengyel és a magyar nép történelmének közös állomásait Géza fejedelem feleségtől Szent László anyján és Nagy Lajoson át egészen 1848-ig és 1956-ig. – A második világháborúban a német nyomás ellenére befogadtuk a lengyel menekülteket, akik a lengyeltóti kórházban gyógyultak és a balatonboglári gimnáziumban tanultak – mondta.

Ma is együttműködünk, a lengyelek és magyarok európai szinten is látványosan együtt haladnak, erről beszélt Szymon Szynkowski lengyel külügyminiszter-helyettes, aki hozzátette: országának határain kívül nem sok helyen emlékeznek a varsói csatára, ezentúl a Balaton ilyen különleges helynek számít.

– A két nép fennmaradása is csoda, mert hatalmas birodalmak törtek a megszüntetésünkre – hangsúlyozta Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, volt honvédelmi miniszter. – A magyaroknak és a lengyeleknek ma ismét egymásnak kell vetni a hátukat, mert nehéz, viharos idők jönnek.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kifejezte örömét, hogy a somogyiak elmélyítik a két nép barátságát a lengyel testvértelepüléseikkel. Jerzy Snopek nagykövet arról beszélt, hogy reményeik szerint a pandémia sem akadályozza meg azt a szándékukat, hogy a közeljövőben Balatonbogláron szobrot állítsanak. A nagykövetség egy 4500 képből álló tabló, egyfajta „történelmi diadalív” létrehozásán munkálkodik, amely a közös magyar-lengyel múltról szól.

Sohasem vívott egymással háborút a két testvéri nemzet

A szónokok a két nép barátságát oda vezették vissza, hogy az egykori államalkotók mindketten a Szűzanya oltalmába ajánlották az országot. A két nép barátsága testvériséggé változott: példátlan a történelemben, hogy soha nem vívtunk egymással háborút, mutatott rá Hende Csaba. Piotr Tyrlik, Wegierska Górka polgármestere arany medált adományozott az ünnepség emlékére Zsombok Lajos polgármesternek. A parkban felállított emlékművet Vida Szilárd, fiatal lengyeltóti épületszobrász készítette, az alkotást az avatáson Horváth Lóránt plébános áldotta meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában