madártávlatból

2020.08.15. 15:30

Gyönyörű panoráma tárul a szem elé a székesegyház tetejéről

Már hónapok óta dolgoznak a kaposvári székesegyház felújításán. Az épület kívülről és belülről is teljesen megszépül a munkálatok végére. A beruházás egyik leglátványosabb része a templomtorony rekonstrukciója, amelynek csak a felállványozása hetekig eltartott.

Marosi Gábor

created by dji camera

Rendesen megizzadtak a munkások, mire a templomtorony köré felépítették azt a hatalmas állványzatot, melynek legmagasabb pontja eléri a székesegyház 52 méteres magasságában lévő keresztjének tetejét. Az állványozásért felelős kaposvári cég az idén már több templom köré is épített hasonló pillérszerkezetet,a kaposvári székesegyház tornyához kellett felépíteniük a kihívásnak sem utolsó legmagasabbat.

– Négy hét alatt végeztünk az állványépítéssel, június elején kezdtük el a munkálatokat és július nyolcadikán készültünk el – mondta Nádasi-Tóth Attila, az AQUABLUE + Építőipari Kft. ügyvezetője. Az augusztusi forróságban a bádogosok dolgoznak a torony tetején. – Hetek múlva végeznek, augusztus vége felé lebontjuk a toronysisak állványzatát. Természetesen a toronyszáron marad a szerkezet, mert a szakipari, kőműves- és festőmunkával még nem végeztek – avatott be a részletekbe az ügyvezető.

created by dji camera

– Komoly szakmai kihívásnak számított a felállványozás – folytatta Nádasi-Tóth Attila. – A szerkezetbe rengeteg kiegészítő elemet kellett külön beszerelni azért, hogy stabilan kibírja a terhelést az állvány minden ponton. Nehezítette a munkát, hogy a toronysisakhoz nem fúrhattunk, tehát mechanikai rögzítést nem csinálhattunk, ezért muszáj volt 360 fokban, a statikai tartás miatt teljesen körbeépíteni a szerkezetet. Annak ellenére, hogy a munkatársaimnak nem volt egyszerű dolga, mindenki élvezettel dolgozott. Nyolcan vettek részt a munkában, de természetesen darukat és csörlőket is használtunk. A torony köré épített állvány súlya több mint negyven tonna – tette hozzá Nádasi-Tóth Attila.

created by dji camera

Megtudtuk: a torony mellett, a teljes épület megújul. Újrafestik a székesegyházat, a régi palatetőt pedig cserépre cserélik. A beruházással vélhetően 2022 húsvétjára végeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában