felzárkóztatás

2020.08.05. 14:36

Mintha csak luxuslakást kaptak volna

Kulcsszerephez jutottak a rászorulók Kaposmérőben, hangzott el a tréfás megjegyzés azon a szerdai átadáson, amelyen újonnan épült, illetve felújított szociális és bérlakások kulcsait vehették át roma családok. Valóban volt ok a jókedvre, hiszen ez nagy előrelépés az érintetteknek.

Kovács Gábor

Fotó: Muzslay Péter

–Gyönyörű! – önkéntelenül is ez szaladt ki a beköltözők száján, amikor bejárták a négyszobás, 95 négyzetméteres, frissen épült, összkomfortos házakat, az új otthonaikat. Horváth Zsolt Tibornak kettő, az unokaöccsének, Horváth Pálnak három gyermeke van.

– Sokat változik majd az életünk, már alig vártuk, hogy pakolhassunk! – mondták az unokafivérek. – Nagy lehetőség nekünk, hogy önállóan alakíthatjuk az életünket.

A beköltözők szerényen csak annyit mondtak, hogy nem jönnek rossz körülmények közül, de szerintük most luxusházakat kaptak. Vegyesek az érzelmeik, nehéz elszakadni, hiszen 30 éven át éltek az előző otthonukban, vallotta be Horváth Lajosné, aki két gyermekével és férjével Baglaspusztáról költözik be Mérőbe. A férfi kőművesmunkával foglalkozik, az asszony szociális gondozó.

Egy több éves program közeledik a végéhez a településen, amely a szegregált élethelyzetek megszüntetését tűzte ki célul. Kaposmérőben három új házat építettek, Baglaspusztán pedig két épületben három lakást újítottak fel, mutatta be Prukner Gábor polgármester. Ezzel 32 ember kap új lakhelyet, az ottmaradóknak pedig enyhül a zsúfoltsága. A napelemes épületekkel együtt konyha- és szobabútorokat, hűtőszekrényt, gáztűzhelyet, elektromos fűtést is felszereltek, valamint kártyás mérőórákat, hogy az utóbbival a rezsipénz beosztását is segítsék. A környéken közműveket fejlesztettek, utat alakítottak ki, és Baglaspusztán régi vályogházakból varázsoltak modern lakásokat.

 

– Másféleképpen álltunk hozzá a szegénység elleni küzdelemhez! – emelte ki az átadáson Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője. A 2012. óta futó országos programban 30 milliárd forintos támogatásból 9 ezer ember életét változtatták meg, és 800 szociális munkásnak adtak munkát. Kaposmérőn kívül még hét somogyi település pályázott a szegregáció felszámolásához vezető beruházásokra. A szociális bérlakások építését jó esélynek tartják arra, hogy az így lakáshoz jutók a támogatással könnyebben állhassanak helyt a munkaerőpiacon. Ez Kaposmérő esetében bevált.

– A cigányság integrációját a mai napig nem sikerült tökéletesen megoldani – mondta az átadón Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője. – Nyilvánvaló a romák gazdasági, egészségügyi, lakhatási és jövedelemszerző hátránya, csak az kérdés, hogy erre milyen megoldást kínálunk. Segély helyett az esélyt választottuk, és ezzel elértük, hogy minden mutatóban javult a romák helyzete.

Az átadáson Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az együttéléssel és az együtt gondolkodással egész Európának képesek vagyunk példát mutatni.

Képzésekkel juttatták munkához a romákat

Az átadáson részt vett Somos László plébános, aki több mint 20 éve érzi missziójának, hogy segítse a kaposfői és kaposmérői romák felemelkedését. Prukner Gábor polgármester részletezte: a szegregáció felszámolást megcélzó programból közösségi összejöveteleket szerveztek, így jutottak el kirándulásra a romák. Jelenleg egyetlen közmunkás sincs a településen, és abban, hogy el tudtak helyezkedni az itt élők, nagy szerepet játszottak azok az OKJ-s képzések, amelyeket szintén a program támogatásával szerveztek. Így vált 12 álláskereső hulladékválogatóvá, 10-en erőgépkezelőként, 7-en óvodai dajkaként és 7-en ifjúsági és gyermeknevelőként végeztek. Prukner Gábor azt sem rejtette véka alá, hogy nem volt egyszerű a kaposmérőikkel elfogadtatni, hogy roma családok költöznek be a faluba, de meggyőzték a környéken élőket a befogadás és a jó szomszédság fontosságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában