terepen

2020.08.06. 14:48

Négykerék meghajtással intézik már a gazdák ügyeit

Új terepjárókkal róhatják a megye útjait a Somogy Megyei Kormányhivatal agrárügyekkel foglalkozó munkatársai miután a Vidékfejlesztési Program jóvoltából bővült a gépjárműflotta.

Kovács Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Ünnepélyesen vették át az új autók kulcsát a kormányhivatal szakemberei csütörtökön, hiszen nem minden nap van lehetőségük a flotta bővítésére. Pedig az általuk használt gépkocsik nagy terhelésnek vannak kitéve, üzembiztos működésük pedig a somogyi gazdák számára is rendkívül fontos.

– Sokszor kell a munkatársainknak helyszíni ellenőrzéseken részt venniük, mert az agrár- és vidékfejlesztési támogatások ügyében közösen dolgozunk azon, hogy a gazdák minél hamarabb hozzájuthassanak a forintjaikhoz – mondta az átadáson Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott. – Ehhez azonban az kell, hogy a kormányhivatali dolgozók minden időjárási körülmények között, biztonságosan el tudjanak jutni valamennyi helyszínre.

Az elmúlt időszakban összesen 400 alkalommal ellenőrizték a vidékfejlesztési beruházásokat, és 3500 esetben az agrártámogatásokat, köztük a területalapúakat. A frissítés már éppen ráfért a Somogy Megyei Kormányhivatal gépjárműparkjára, mert az eddig használt kocsijaik átlag 12 évesek és 217 ezer kilométert futottak már. Most a vidékfejlesztési program keretéből a kormányhivatalnak lehetősége nyílt 10 új Toyota Hilux terepjáró beszerzésére. Az új terepjárókat az Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály parkolójában vehették át a kormány dolgozói csütörtökön.

Mint az átadáson kiderült, valamennyi agrár szakigazgatási szervezetük használja majd a kocsikat, így az élelmiszerbiztonsági és állategészségyügyi osztály, az erdészeti osztály, a növény-és talajvédelmi osztály, földművelésügyi osztály, a természetvédelmi osztály és a földhivatal munkatársai is útnak indulhatnak, sokszor közösen az ellenőrzésekre. Ennek megfelelően az első próbakörre Varga Lívia, az Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály vezetője, és Tóth Szabolcs, az Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály vezetője vitték el az új terepjárókat, amelyekkel a munkatársaik biztonságosan tudnak majd közlekedni a megye útjain. A Somogy Megyei Kormányhivatal gépjárműparkjába 139 autó tartozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában