agáve

2020.08.05. 11:30

Negyven év után virágzik a növény Kiskorpádon, aztán elszárad

Évtizedeken át gondozták, öntözték, minden télen fedett helyrecipelte különleges növényét a Kerti család. Kiskorpádi otthonukban 40 évet vártak arra, hogy hét méteres agávéjuk virágzásba boruljon. Még pár hétig csodálják, aztán a növény elszárad.

Góz Lilla

Kerti Norbert az ablakból is fotózta ott jártunkkor az óriási méretű agávéjukat, a növény csaknem egyidős vele. – Mikor már több méteresre megnőtt, akkor már csak targoncával tudtam mozgatni, ugyanis csak mínusz öt fokig lehetett kint hagyni, utána pótkocsin vittük a fedett csarnokba – mondta el a kiskorpádi férfi.

Édesanyja 40 évvel ezelőtt kapott egy helyi nyugdíjastól egy bujtást, amelyet gondosan nevelgetett. – Mindig virágszerető voltam egész életemben, évtizedeken át gondoztam az agávét, így hát megérhettük, hogy virágba borult – mondta el Kerti Lajosné. Hozzátette: a hétméteres növény pár hétig virágzik, miután beérleli magjait, majd elszárad. – Volt, hogy szívlapáttal vittem, mikor kisebb volt, de elestem a cipelés közben – mesélte a növény gazdája. – Tavaly ajánlottak érte 120 ezer forintot, de nem adtuk el, hiszen annyi munkánk van benne, kicsit olyan, mintha a gyerekem nőtt volna fel.

Hozzátette: eleinte egy kis cserépben volt a bujtás, majd egy gumikerékbe került, aztán folyamatosan nagyobb edény kellett neki. Május nyolcadikán locsolás közben vette észre, hogy az agávé virágzása megkezdődött.

– Sikerült kisebb bujtást leszednem, abban bízom, hogy az unokáim majd átveszik a gondozását és 40 év múlva ők is megcsodálhatják a különleges növényt – mondta el a tulajdonos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában