változás

2020.09.28. 21:44

Hiába fejlődik a település, elégedetlenek a képviselők

Fel akarja oszlatni magát az őrtilosi képviselő-testület. Kelei Zita, a település vezetője elmondta: az ellenzéki képviselők azért döntöttek így, mert szerintük a polgármester nem tud együttműködni a testületi többséggel, mindez pedig hátráltatja a falu fejlődését.

Marosi Gábor

Az ötfős képviselő-testületből, hárman kezdeményezték a feloszlatást. Az ellenzékiek először egymondatos képviselői indítvány nyújtottak be Kelei Zita polgármesternek, ám azt a falu vezetője visszadobta, mondván: nem felel meg a feltételeknek. Ezután újabb indítványt nyújtottak be, de az sem volt elfogadható, így harmadjára is tollat kellett ragadniuk a képviselőknek. Ez az indítvány már megfelelt a követelményeknek, így Kelei Zita elfogadta a testület beadványát, amiben az állt, hogy a polgármester elveszette az önkormányzat képviselő-testületének bizalmát, valamint a képviselők és a település vezetője között megromlott a viszony.

A beadvány szerint: a polgármester nem együttműködő a testületi többséggel, mindez pedig hátráltatja a falut a fejlődésben. Az elmúlt időszakban meghozott döntései, intézkedései megkérdőjelezhetőek, az intézkedéseiről pedig nem tájékoztatja a testületet. A többségi képviselők szerint egyetlen lehetőségük maradt, méghozzá az, hogyha feloszlatják magukat.

 

Kelei Zita, polgármester elmondta: az elmúlt egy évben egyik ellenzéki képviselő sem állt oda elé és az esetleges problémáikról soha nem beszéltek. Kiemelte: a testületi üléseken építőjellegű javaslatuk nem volt, ráadásul minden polgármesteri indítványt és javaslatot ellenszavazat nélkül elfogadtak. Ez egyébként a jegyzőkönyvekben is szerepel. Hozzátette: az egyik ellenzéki képviselő még csak két hónapja dolgozik a testületben, a többiek pedig a tavaly őszi választások óta. Amelyikük kezdeményezte a feloszlatást, ő már 17 éve képviselő, az előző ciklusban alpolgármesterként is dolgozott.

 

Kelei Zitára egyébként tavaly ősszel 105-en szavaztak, ezzel az érvényes voksok majdnem negyven százalékát gyűjtötte be. Rajta kívül még hatan indultak a polgármesteri székért. Kelei Zita az elmúlt egy évben azon dolgozott, hogy Őrtilos szépüljön és fejlődjön. Több társadalmi munkát is meghirdetettek a településen, illetve színes programokat is szerveztek a faluban, melyeken a polgármester és az alpolgármester mindig részt vett, az ellenzéki képviselők pedig szinte soha. Ezt Kelei Zita többször szóvá is tette.

 

A feloszlatásról kedden délután 17 órakor, egy közmeghallgatással egybekötött ülésen döntenek majd a testület tagjai. A törvény egyébként lehetővé teszi, hogyha a képviselők a polgármesterrel nem tudnak együtt dolgozni, akkor lemondjanak. Pótolni is lehetne a képviselőket, hiszen rajtuk kívül még tíz képviselő indult a tavaly őszi választásokon, így őket be lehetne ültetni a testületbe, akkor pedig nem kellene új választást kiírni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában