Minőségi, egészséges élelmiszert tennének a somogyi asztalra

– Fiatalként, diákként mi motiválta, hogy pont az agrárpályát válassza?

– Minden közösségben vannak példaképek, s ahol felnőttem, volt egy jól működő termelőszövetkezet, s az ott dolgozó vezetők olyan hatással voltak rám, hogy már kora általános iskolás koromban eldöntöttem, a kalocsai mezőgazdasági szakközépiskolában tanulok majd. Az én időmben négyes feletti átlagra és osztályfőnöki ajánlásra volt szükség ahhoz, hogy valaki továbbtanulásra jelentkezzen. Matematikából nem voltam túl nagy zsonglőr, és Kaposváron biológiából és kémiából volt a felvételi, emiatt is esett a választás a főiskolára. Közben kiderült, hogy országos tanulmányi versenyeredményem miatt nem kell felvételiznem mégsem, de már nem tudtam átjelentkezni a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ötéves képzésére. Az élet tehát úgy hozta, hogy a somogyi megyeszékhelyen szereztem az első agrárdiplomámat.

– Nem tősgyökeres kaposvári, de a város 1975 óta igazi otthonává vált.

– A főiskolát követően kaptam egy lehetőséget, hogy maradjak, és már 45 éve ugyanarra a helyrajzi számra járok dolgozni minden nap. Mindössze másfél évet töltöttem Németországban ösztöndíjjal, ahol nagyon sokat tanulhattam.

– Nem bánta meg?

– Nem, jó döntés volt, hogy itt maradtam, nagyon sokat tanultam az első főnökömtől, Guba Sándortól. Rögtön a takarmányozástani tanszékre kerültem tudományos ügyintézőnek. A tudományterület oktatásának és kutatásának minden szegletébe be tudtam kukkantani. Hálával tartozom a sorsnak, hogy ezen az úton haladhattam, mert így sokkal megalapozottabbnak tartom a megszerzett ismereteket, kompetenciákat.

– A külföldi szakmai tapasztalat segítette a későbbiekben munkáját?

– Nagy fordulatot jelentett, hogy a rendszerváltozás idején egy neves német kutatóintézetben dolgozhattam. Mielőtt hazajöttem, a külföldi mentorom fontosnak tartotta, hogy megismertessen nagy multinacionális cégek fejlesztő részlegeinek vezetőivel. A kapcsolat 1992 óta is tart, azóta több nyugat-európai vállalattal többtucatnyi közös projektet bonyolítottunk le. Nyilván ez nem nekem szól, hanem annak a munkának, amit közösen itt, Kaposváron végzünk, megfelelve a legnagyobb elvárásoknak is. Gyorsan elterjedt a jó hírünk, vannak most is olyan megkereséseink, amiket csak már jövő év végére tudunk vállalni. Mára Európa egyik legjobban felszerelt takarmányozástani kutatóhelyévé vált az egységünk.

– Az elmúlt évtizedek alatt óriási fejlődésen mentek keresztül a takarmányozási technológiák. Melyek a főbb irányok Kaposváron?

– A takarmányozás feladata, hogy az éppen termelésben lévő állatfajták táplálóanyag-szükségletét optimálisan kielégítse. Például 15 éve örültünk, ha egy hízó sertés napi súlygyarapodása elérte a 750 grammot, ma, ha ezer gramm alatt van, akkor már gyakran veszteséges, úgy, hogy korábban 3,5 kilogramm takarmányra volt szüksége az állatnak 1 kiló súlygyarapodás eléréséhez, ma, ha jól csináljuk, 2,7 kilogramm is elegendő. A táplálóanyagok mennyisége és aránya határozza meg nagyban a teljesítőképességet és a hús minőségét. A finomhangolás napi feladatunk, ami szerintem így lesz az elkövetkező harminc évben is.

– Mikor megérkeztünk, éppen az egykori Csillagistállóból létrehozott klímaközpont műszaki engedélyeit tanulmányozta.

– Amikor a közelmúltban Kaposváron járt az egyik nyugat-európai partnerünk, megmutattam az elkészült klímaközpontot, és pár nap múlva csörgött a telefon, hogy szeretnének együttműködni velünk ebben a témában is. Tapasztaljuk, hogy nagy az érdeklődés egy ilyen kutatóbázis iránt, hiszen a takarmányozási szakembereknek azzal is foglalkozniuk kell, hogyan tudnak olyan módszereket kifejleszteni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a klímaváltozás negatív hatásai mérsékelhetőek legyenek.

– Van is felelőssége a kutatóknak, mi kerül az asztalunkra...

– Az ember „csúcsfogyasztó”, és szeret kiváló minőségű és nagy élvezeti értékkel bíró élelmiszereket fogyasztani. Nekünk az a feladatunk, hogy a megszerzett ismereteinkkel segítsük az ilyen élelmiszerek előállítását. Ez egy nemes és felemelő feladat. Életminőségünket nagyban befolyásolja, hogy mit eszünk. Nem mindegy, hogy 50 évesen vagy 75 évesen kezdünk el orvoshoz járni. S ez nagyban attól is függ, mit eszünk.

– Szabadidejében mivel foglalkozik?

– Szabadidőből nincs sok nálam, de szeretek aktívan pihenni. Szombat reggelenként gyakran elmegyek házi tejet venni, és sajtot gyártok a családunknak, ami kitart egészen estig. Jegyzetelek minden folyamatot, 30-40 liter tejjel egy teljes napig eljátszadozok. Emellett sütök, újabban a császárzsemle és a kovászos kenyér a specialitásom. Bogumil berni pásztorkutyánk mellett Sebők macskánk színesíti a mindennapjainkat. Természetesen a legtöbb időt két lány­unokámra szeretném fordítani, akik tőlünk messze élnek, és nagy örömünkre a sors egy fiúval is meg fog ajándékozni a közeljövőben.

Csaknem egy fél évszázad a tudomány szolgálatában

Tossenberger János 1957-ben született Vaskúton. Itt végezte az általános iskolát, majd a kalocsai mezőgazdasági szakközépiskolában tanult. Kutatómunkája során elsősorban a gazdasági haszonállatok táplálóanyag-ellátásával foglalkozott, hangsúlyozottan a sertés és a baromfi energia-, aminosav- és ásványianyag-ellátásának különböző kérdéseivel. Kezdeményezője volt a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramnak, és a kidolgozást végző szakmai bizottság vezetőjeként tevékenykedett. Kutatási eredményeit mostanáig közel háromszáz magyar és idegen nyelvű közleményben adta közre. Munkáját a művelődési és közoktatási miniszter 1995-ben a „Témavezető Mester”, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter 2012-ben a „Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett” kitüntetéssel ismerte el. Munkahelyén rektori dicséretet kapott 1990-ben, volt az „Egyetem Kiváló Dolgozója” és Kaposvári Egyetem Emlékérmet is kapott. Közéleti tevékenységéért Somogy Polgáraiért Díjban részesült.