karkötő

2020.09.26. 09:00

Párjával együtt fonják össze a megélhetésük alapját

Seregi László első ránézésre olyan, mint bármelyik férfitársa, ám a többséggel ellentétben ő nem barkácsolni, vagy szerelni szokott. Inkább fonalakból szeret alkotni. Sőt, egy ideje a karkötőkészítés lett a fő tevékenysége.

Turbéki Bernadett

Seregi László eredetileg zenetanár. Szolfézst tanít, és tulajdonképpen a zenerajongásnak köszönheti másik tevékenységét is, amelyet 22 évesen sajátított el egy táborban.

– A legelső karkötőt 1993-ban készítettem. Egy gyerektáborban láttam, hogyan készül. Ellestem a technika alapjait, és otthon kipróbáltam. Azóta nem tudom abbahagyni. Akkor elkészítettem az első, saját, Metallica-feliratos karperecemet – mondta. Az általa alkotott, fonálból font karkötők legtöbbje ugyanis névre szólóan feliratosak. A betűket is úgy fonja bele a színpompás mintába. Ez a technika a dél-amerikai indiánoktól származik, aki eredetileg pampafűből készítették.

– Soha nem utánoztam senki ötletét és munkáját, nem bújom mintákért az internetet. Úgy érzem, a valódi alkotóknak eképpen kell gondolkodniuk. A mostani karkötők változatos motívumait már én találom ki, sőt, kérésre bármi lehet rajta. Van, aki lekicsinyli ezt a tevékenységet, és azt gondolja, ez nem igazi munka. Pedig meg lehet élni belőle – mondta Seregi László, miközben imremajori standjához egy ritka nevű hölgy érkezett.

– Gondolom, az én nevemmel ellátott darab nincs itt – mondta az asztalnál szkeptikusan körülnéző fiatal hölgy, mire László elővette az említett névvel díszített ékszert.

– Nem gondolta, hogy van Lolita felirattal, ugye? – kérdezte a karkötőkészítő egy kis büszkeséggel a hangjában. Hozzátette: a tavaszi karantén idején párjával több száz karkötőt készített, gondolván a nyári szezonra. Az így létrejött készletet, nemek és betűk szerint dobozokba rendszerezve viszik magukkal, ha kirakodnak egy rendezvényen.

– Amibe az ember beleteszi magát és hisz benne, az a kitartó munka meghozza a gyümölcsét – mondta Seregi László, aki az idei szezonra sem panaszkodott, szerinte a lehetőségekhez képest neki jól zárult a nyár. A Balatonon, egy fix helyen árulta kézműves karkötőit. László néhány éve párjának is megtanította a technikát, már együtt fonják a megélhetésük alapját adó karkötőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában