fotók

2020.09.07. 19:35

Saját nevelésű tőkékről szüretelték a vizsgabornak valót

Az iskolapad helyett a szőlőültetvényen töltötték a hétfőt a Mathiász János Technikum és Gimnázium szőlész-borász tanulói. Több éve gondoz mindegyikük Balatonbogláron egy-egy sornyi tőkét, és hétfőn szüretelték le az ezeken termett muskotályszőlőt. A munka azonban itt még nem ért véget a számukra, januárra kell elkészíteniük ugyanis a fehér szőlőből készült vizsgaborukat.

Góz Lilla

Csattogtak az ollók, teltek a ládák hétfőn Balatonbogláron, a Mathiász János Technikum és Gimnázium szőlész-borász tanulói ugyanis muskotályszőlőt szüreteltek.

Simon Luca nagypapája nyomdokaiba szeretne lépni, ezért választotta a szőlész-borász szakmát. A végzős diák harmadik szüretén vett részt, és bízik abban, hogy olyan bort tud majd készíteni, ami elnyeri a szakmai zsűri tetszését januárban.

 

– Még nagyon sok munkánk lesz a szőlővel, ami szerintem idén gyengébb minőségű, mint tavaly, és kevesebb is termett belőle – jegyezte meg a szőlész-borász tanuló.

A 2,4 hektárnyi területen reggel óta hatvanöt diák szedte a balatonboglári borvidék jellegzetes fehér szőlő fajtáját.

– A sorokat külön szüreteljük, és minden végzősünk a három éve gondozott tőkéin termett szőlőből készíti majd el vizsgaborát – mondta el Országh Bernát, a Mathiász János Technikum és Gimnázium tangazdaságának vezetője. Hozzátette: idén a sok csapadék miatt az érési idő kitolódott, a tavalyi évhez képest egy-két héttel később kezdődött a szüret. – Az elvártnak megfelelő értéket mutat a cukorfok, a minőség is jónak tűnik, de majd, ha palackban lesz, akkor derül ki, milyen az idei évjárat.

Felnőttek is elkezdhetik

Országh Bernáttól tudjuk, hogy szőlész-borász diákjaik három éve gondozzák a tőkéket, minden szőlőművelési feladatot maguk végeztek.

– Kézi szedés mellett döntöttünk éppen azért, hogy a szüret hangulatát, az egész folyamatot megtanulják a gyerekek – jegyezte meg a tangazdaság vezetője. A végzősök januárban a Mathiász Bormustrán mutatják be a tanárok és vendégborászok előtt boraikat.

A szőlész-borász képzés felnőttoktatás keretében is elindul idén a Siófoki Szakképzési Centrum balatonboglári tagintézményében, amelyre még szeptember első heteiben lehet jelentkezni. A végzett felnőtt tanulók szinte kivétel nélkül szakmailag elismert borászatoknál helyezkednek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában