két keréken

2020.09.20. 18:00

Tízéves álom vált valóra Ságváron és Somban

Kovács Tibor

Fotó: Kovács Tibor

Kecskés Gábor, ságvári és Kovács Szilveszter, somi polgármester elmondta: az 5,6 kilométer hosszú kerékpárút 627 millió forintból készült el. A nyári szezonban 12-14 ezer autó halad át a falun, ezért is volt hatalmas szükség a kerékpárútra, amivel együtt 1900 méter járda is épült.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, a kormányprogramban kiemelt helyet foglal el a kerékpárutak építése, felújítása. Az országban már négyezer kilométer kerékpárút és kilencezer kilométer kerékpáros közlekedésre kijelölt út van. Elmondta, hogy a most átadott szakasz csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz, amin így már több mint kétszáz kilométert lehet tekerni.

Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a Dráva mentén is jelentős kerékpárút-fejlesztés készül. Witzmann Mihály országgyűlési képviselő a két község példaértékű összefogását hangsúlyozta. Neszményi Zsolt kormánymegbízott pedig a kerékpáros turizmusban rejlő lehetőségekről beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában