vakcina

2020.10.09. 11:30

Égből pottyant csoki véd rókát és embert

Megkezdődött a rókák veszettség elleni vakcinázása Somogyban, szerdától péntekig szállnak fel a csalétekkel teli repülőgépek Kaposújlakról. A rendszeres rókavakcinázás eredményeként hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség miatti emberi megbetegedés.

Góz Lilla

Összesen 244 olyan kartondobozt bontanak ki a napokban a kaposújlaki reptéren, melyekből csaknem 171 ezer speciális csalétek kerül elő. Szerdán kezdték meg a rókavakcina terítését Somogyban és a környező megyékben. – Szerdán kezdődtek meg az első felszállások, a csalétket a déli határ ötven kilométeres körzetében szórjuk ki három kisrepülőgépből – mondta el Szemző Ernő, a Kapos Airport Kft. ügyvezetője. A tervek szerint pénteken végeznek is a munkával. A rókák immunizálását immár 1996 óta végzik országszerte ilyen módszerrel.

A veszettség elleni oltóanyagot a rókák természetes élőhelyein, elsősorban erdősült, illetve mezőgazdasági területekre juttatják ki. A lakott, sűrűn beépített területekre nem helyeznek ki vakcinát. A vakcinázási kampányról szóló részletes tájékoztatást az önkormányzatok hirdetőtábláin függesztik ki, míg a külterületeken figyelemfelhívó plakátok tájékoztatják a kirándulókat. Az állategészségügyi korlátozó intézkedések célja az, hogy a kijuttatott vakcinát a veszettség fő fenntartói, a vörös rókák vegyék fel. Céljuk megakadályozni a betegség háziállatokra való átterjedését, ezzel is megelőzve, hogy az esetleges fertőzés átkerülhessen az emberekre.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint ebben az évben október 3–18. között hivatalosan zajlik a déli és keleti megyékben a rókák veszettség elleni vakcinázása, amelyhez kapcsolódóan ezúttal is ebzárlat és legeltetési tilalom lépett életbe az érintett térségekben.

 

Három éve nem észleltek veszett rókát

Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Korábbi tapasztalataik szerint a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede fogyasztotta el a csalétket, ennek köszönhetően ma már nagyon ritkán fordul elő a betegség hazánkban. Magyarországon utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutattak ki veszettséget. Emberi megbetegedésre 25 éve nem volt példa. Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában