vandalizmus

2020.10.26. 17:38

Hídcsúfító vandálok rongálták meg az újonnan épült Esterházy hidat

Narancssárga festékkel mázolták össze a kaposvári Esterházy híd donneri hídfőjét ismeretlenek a hétvégén.

Barkóczy László

Egy felháborodott olvasónk küldött képeket a rongálásról, és adott hangot elkeseredett dühének. A „műre” leginkább a vonalak összevisszasága jellemző, csak néhány angol nyelvű szót lehet kiolvasni, mint a „life, vagy a „miss”. A többi látszólag értelmetlen szavak, szignók, és vonalak összessége csupán. A szomorú esettel kapcsolatban megkerestük Orbán Zoltánt, a Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtóosztályának vezetőjét. Ő elmondta, hogy általános esetben a rongálás ötvenezer forintos értékhatárig szabálysértés, afelett pedig bűncselekmény. De a graffitizés minden esetben bűncselekménynek számít a törvény szerint, így az online hírportálunkon, a sonline.hu-n megjelent írás alapján elindították az eljárást rongálás vétség elkövetésének gyanújával, ismeretlen tettes ellen.

Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét is felháborította az eset. – Mélységesen ledöbbentett, hogy ilyesmi megtörténhet – mondta. – Elképesztően felháborító cselekedetnek tartom, természetesen mindent megteszünk, hogy a tettest elkapjuk. A kaposváriak közös munkájának eredményét rongálja az, aki ezt tette.

– A graffiti, mint utcai művészeti irányzat, 1984-ben indult Los Angelesből, de ez nem az – mondta el a rongálás fotóit nézegetve Szalay Miklós, a Szent István Egyetem Kaposvári Campusának oktató grafikusa, tipográfusa. – Ennek a firkálásnak véleményem szerint nincsen esztétikai vonatkozása, ez egyszerű vandalizmus, minden különösebb szépérzék nélkül. Jellemzően kiskorú fiatalok csinálnak ilyet, egyszerűen azért, mert meg merik, és meg is tudják tenni. A művészi graffiti sokkal több ennél.

A nyomozást és az önkormányzat vizsgálatát valószínűleg nagyban segíti, hogy az eset közelében térfigyelő kamerák működnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában