ütős páros

2020.10.13. 11:30

Két és négylábon is felfedezik Európát

Fél Európát felfedezte már a páros. Nagy harmóniában utaznak szerte a kontinensen, talán ez annak is köszönhető, hogy négylábú útitárs nem panaszkodik a lerótt kilométerekért. S olyan remek helyeken kap szállást, mint a Meistro Lovastanya. Kaposvárra érkezett ugyanis a szamaras zarándok.

Góz Lilla

Különleges vendég sétált be szamárkísérettel vasárnap a Meistro Lovastanyára. – Érkezett egy megkeresés hozzánk, hogy egy világjáró szamarat el tudnánk-e szállásolni pár napra, mi pedig örömmel tettünk ennek a kérésnek eleget – mondta el Meiszterics László tulajdonos. Hozzátette: hallottak már a zarándok párosról, Banka Rolandról és Rocinantéről, szívesen látták vendégül őket. A szamár nagyon barátságos, bár az esős idő nem nagyon tetszik neki, a féltető alatt húzta meg magát a karámban. Szívesen majszol szénát, amelyet hideg vízzel öblít le. A következő pár napban bárki meglátogathatja a kaposvári lovastanyán.

Fotó: Muzslay Péter

Banka Rolandot és szamarát akkor ismerte meg az egész ország, amikor felszálltak egy MÁV-szerelvényre. Sok izgalmas kalandon vannak túl, hét év alatt bejárták együtt fél Európát. – Külföldre szerettem volna költözni kevés pénzzel és csekély nyelvtudással, majd egy barátom poénból felvetette, hogy kellene útitársnak egy szamár. Én ezt komolyan megfogadtam, hazautam után Rocinante egyik patkóját megkapta tőlem a barátom, amit azóta is őriz – mesélte a kezdeteket Banka Roland. Első útjuk a Szent Jakab-zarándoklat volt és azt tervezte, hogy eladja a Spanyolországban vásárolt szamarát, de nem tudott megválni a most tizenhat éves négylábútól.

– Bónuszfelelősség volt a szamaram, de állati terapeutaként működött nekem, egy egységben működtünk – mesélte a zarándok. Roland sokszor aludt sátorban, melynek helyét a szamárnak választja ki, rendszerint mindig valamilyen kellemes füves levegőn táboroznak.

Fotó: Muzslay Péter

Bejárta Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot is. – Nagyon sok embertől kaptunk kedvességet, sokszor a csacsinak répát adtak, nekem is jutott egy-egy finom kávé. Nemrégiben a zarándokmenet egy kecske húggal, Bolhával bővült – mesélte el Banka Roland. A szamaras zarándok az útjáról 2019-ben könyvet kezdett írni, amelyet 2020 tavaszára fejezett be. A csaknem 300 oldalas kiadványát a szamara hátáról árulja és egy hét múlva hétfőn mutatja be a kaposvári könyvtár előtti téren.

Fotó: Muzslay Péter

– Ez egy hosszú esszé, amely vicces kalandok mellett spirituális gondolatokat tartalmaz, természetesen a csacsi is velem tart a bemutatóra – sorolta a miskolci származású zarándok. A könyvbemutató után továbbindulnak, október 22-én pedig Marcaliban lesz jelenésük, majd Veszprém felé veszik az irányt. Azt tervezi, hogy télen folytatja könyvét, amelyben sok új meglepetést, kalandot ígér az olvasóknak. Útját a Rolandante Facebook-oldalon követhetik az olvasók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában