gyorsuló haladás

2020.10.16. 17:30

Megkapták a kaposvári vállalkozók a felújított utat

A Videoton Ipari Park környéke kétezer ember munkahelye. mostantól tükörsima aszfalton járhatnak.

K.G.

Ha szűkebben vesszük a Dombóvári út térségét, 19 vállalkozás talált itt telephelyet, ahol összesen kétszáz embert foglalkoztatnak. Az érintett vállalkozók véleményét rendszeren kikéri az önkormányzat a szükséges fejlesztésekről. Korábban egy hasonló találkozón vetődött fel, hogy a Dombóvári út belső útszakaszát alkalmassá kellene tenni a közlekedésre, mert ez könnyítené a munkába járást és az áruszállítást. Pénteken avatták fel a felújított útszakaszt, amelyet 46,5 millió forintból hoztak rendbe.

– Valamennyi gazdaságfejlesztési beruházásunk azt a célt szolgálja, hogy növeljük a helyi vállalkozások versenyképességét, mert az olyan jövedelmeket teremt, amelyek segítségével a kaposváriak jobban élhetnek – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntőjében.

Komor Zoltán beruházási ügyintéző elmondta, hogy a töredezett útburkolat kijavítása után megközelíthetőbbé váltak a telephelyek, megoldották az eddig hiányzó csapadékvíz-elvezetést, és 14 új parkolóhelyet alakítottak ki. A környékbeli vállalkozások emlékplakettet kaptak az útátadó alkalmából. A cégek nevében a környék legnagyobb foglalkoztatója, a száz embernek munkát adó Lamello Kft. tulajdonosa, Dévai Tibor elmondta, hogy sokkal kényelmesebbé vált a közlekedés az új út használatával, és örömét fejezte ki, hogy a környék nem maradt ki a felújításból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában