avató ünnep

2020.10.05. 10:39

Rekortán pályát avattak Lakócsán

Rekortán (gumiborítású) pályát avattak a hétvégén labdarúgótornával egybekötve Lakócsán.

Gamos Adrienne

Az 58 millió forintos beruházással, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával elkészült 22x40 méteres pálya több funkciós. Háromféle labdajátékot is űzhetnek a mozogni vágyók a nap bármely időszakában, hiszen villanyvilágítással és kosárpalánkokkal van ellátva – tájékoztatott Csonka József polgármester. Az ünnepélyes megnyitón az ovisok szivárványtánca mellett láthatták a szépszámú érdeklődők az iskolás pompomos lányok bemutatóját is. Nagy várakozással érkezett Lakócsára Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvívője.

 

-Örömmel tapasztaltam, hogy az itt élők értik és szeretik a sportot, ezen belül a labdarúgást is. A rekortán pálya most épült ugyan, de már a jövőnek – hangsúlyozta köszöntőjében. Hazánkban az elmúlt évtizedekben futball pályák szűntek meg, beépítették vagy elhanyagolták. 2010 után az MLSZ vezetésének egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy építsünk új pályákat, stadionokat, ahol jól érzik magukat a játékosok, hozzátartozóik és természetesen a szurkolók. 2010 óta több mint ezer pálya épült, vagy újult meg országszerte, élő-műfüves és rekortán. Méghozzá azzal a szándékkal, hogy szolgálja a közösséget, legyen hol játszani a gyerekeknek, öregfiúknak…

 

Kívánom, hogy egyszer olyan fiatal kerüljön a korosztályos válogatottba, aki ezen a pályán rúgott először labdába.

Európai színvonalú pályát, új közösségi teret adtunk át, mely összeköti a múltat, a jelent és a jövőt. Ezt már Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője mondta, s azt is, hogy a közeljövőben még 3-4 községben avatnak ilyen pályát. Kitért arra, hogy épületek szépülnek meg, virágosítják a falut, lépésről lépésre fejlődik Lakócsa. Hozzátette: sok tekintetben mi emberek másként látjuk a világot, de abban egyetértés van, hogy ne csupán dicső múlttal rendelkezzen egy-egy település, hanem szép jövője is legyen.

Ezért fontosak az ilyen beruházások. Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke ígéretet tett, hogy a megyei önkormányzat segítő jobbot nyújt a további fejlesztésekhez. Arra bátorította a sportot kedvelőket, hogy koptassák el a borítást öt év alatt… Nos, a koptatás már „megkezdődött” az ünnepélyes avatón megrendezett focitornával. A döntőben a barcsi öregfiúk, míg a 3. helyért lejátszott meccsen a Lakócsa KSE csapata büntetőkkel tudott ellenfele fölé kerekedni. A gólkirály Bogdán Sándor lett (Barcs, Dankó) öt találattal, a legjobb játékos Mangult Nándor (Barcsi Öregfiúk), míg a legjobb kapus Varga Levente (Lakócsa).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában